Õszinte vallomás: nem tud szabadulni az emléktől Hofi Géza özvegye

Hofi Géza felesége, Ildikó ma is úgy beszél a férjéről, mintha élne a humorista, így hiába is udvaroltak neki, számára ma is csak ő létezik.

Szinte még mindig hihetetlen, de már több mint másfél évtizede eltávozott az élők sorából Hofi Géza, aki ma ünnepelné 83. születésnapját. 2002. április 10-én állt meg a szíve, özvegye, Hofi Ildikó számára pedig ezen a napon mintha az idő is megállt volna: a legtöbbször még mindig jelen időben beszél imádott férjéről, mintha a mai napig vele lenne. Életét annak szenteli, hogy Hofi emlékét ápolja, és hallani sem akar arról, hogy más férfi töltse be szerelme helyét.

"Tizenhét év alatt számos udvarlóm akadt, már vagy nyolcszor biztosan férjhez me­hettem volna, de ezekből soha semmit nem vettem észre. Mindig mondtam, sietek haza Gézához! Sokszor a mai napig úgy lépek be a lakásba, mintha ő várna rám. Olyan elementáris hatással volt rám férfiként, hogy nem tudom elveszíteni" – mondta Ildikó a Borsnak. "Szenes Iván kérdezte egyszer tőlem, hogyan tudok igazodni Gézához. Ugyanúgy, mint a közönség: alig vártam, hogy újra jegyet válthassak rá. Emlékszem, egyszer kiszóltam neki a nappaliból: Géza, siess, Hofi van a tévében! Benézett, és azt kérdezte: Édesem, ez nálad hogy van? Mondtam, hogy nekem két palim van. Van egy Hofim, meg van egy Gézám" – neveti el magát.

Ildikó nosztalgikus emlékei között felidézi azt az 1995-ös estét, amikor egy elképesztő véletlennek köszönhetően szó szerint percek alatt szeretett bele az ország kedvencébe.

"Egy félrement telefonhívásnak köszönhetően ismertem meg. Hofi Géza vagyok, és Kovácsnét keresem. Én hirtelen felvisítottam, aki ismer, az tudja, hogy nálam az nem egy halk pillanat. Harminc percet beszélgettünk, miközben neki is megvolt az élete, és nekem is a saját családi életem. Meghívott az előadására, hatalmas szervezést igényelt, de elmentem. Elképesztő jelenléttel bírt, és olyan magas volt. Vittem neki virágot, ő pedig meginvitált a bárba, ahol mindössze harminc percre volt szükségem, hogy végletesen beleszeressek" - emlékezett az asszony.

A nagy nevettető sosem szerette megünnepelni a születésnapját, sokkal inkább egy másik ünnepet preferált.

"A névnapját ünnepeltük, akkor jött össze a zenekara, és mulattunk hajnalig. Ha egy születésnapi buli szóba ke­rült, mindig azt mondta: élünk, örüljön, hogy élünk, mintha az egyik vicce lett volna. A mai napig visszanézem a jeleneteit. Isteniek voltak, ma is napig nézhetők. Mi hiába pusztulunk ki, a szülők tovább­adták a fiataloknak Géza humorát, emiatt nemcsak a tévében, hanem az interneten is elképesztően népszerű. Mindig úgy épített fel egy poént, hogy már izgultunk, mi lesz belőle, elkalandozott közben, de tudta, a végére csattanni fog. Õ mondta ki azt, amit mi gondolni is féltünk, és a saját kínunkon is röhögtünk" – vélekedett Ildikó.

Hofi az utolsó pillanatig megőrizte jókedvét, özvegye szerint még a ha­lála előtti na­pon is Vi­segrádon jártak, nyaralót néztek, és kedvenc ét­termükbe is be­tértek.

"Nem pihent aznap, barátokkal telefonált. Sokan utólag azt mondták, biztos így búcsúzkodott, de korábbi egészségi panaszai dacára nem volt rosszul. Másnapra elaludt, addig bírta a szíve. Az emlékét kutya kötelességem őrizni, ennek fontosságát a sírjánál értettem meg leginkább. A temetés után számtalan levelet kaptam, hogy miért nincs látványos, szép sírja. Sokan kérleltek, megkérdőjeleztek, többen még hozzá is járultak volna egy méltó emlékműhöz. De a temető vezetője jelezte, hogy egy ideig ne emeljek sírkövet, mert be kell állnia a földnek, besüllyedhetett volna. Ekkor értettem meg, hogy Géza nemcsak az én halottam, hanem mindenkié. Rendszeresen járok a sírjához, de kétszer nem találok semmit sem ugyanúgy. Sokszor a rajongók tartják rendben, rendezkednek, leszedik az elszáradt virágokat, vagy gesztenyékből szívecskét raktak a sírjára, ami elképesztően megható" – tette hozzá Ildikó.