Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.19.

Exkluzív, ezt üzente a hazatérő Sas József

A Ripost ott volt a legenda ágyánál, aki boldog mosollyal az arcán várta, hogy elkészüljön a zárójelentése és végre hazatérhessen otthonába.

Nagy volt a nyüzsgés csütörtök délelőtt a Mazsihisz Szeretetkórház első emeletén, ahol a legendás humoristát, Sas Józsefet ápolták az elmúlt hetekben.

Az orvosok, nővérek egymásnak adták a kórterem kilincsét, hiszen mindannyian el szerettek volna köszönni kedvenc betegüktől, aki humorával egy kis színt vitt a szolgálattal terhelt, dolgos hétköznapjaikba.

Sas Józsefnek mindenkihez volt egy kedves szava és nem mulasztotta el egyenként megköszönni a gondoskodást, amiben része volt az utóbbi időben. Miközben felesége Zsuzsa asszony a papírokat intézte, a humorista pár szóban beszélt állapotáról.

"Mindent, de mindent köszönök azoknak, akiknek része volt az ápolásomban az utóbbi hónapokban! 

"Nem csak az itteni orvosoknak és nővéreknek vagyok hálás, de az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet dolgozóinak is, hiszen nélkülük ma nem mehetnék haza…”

– mondta a %RIPOST%-nak Sas József, aki örül, hogy négy hónap után végre a megszokott környezetében, imádott felesége mellett gyógyulhat tovább. Mint azt Zsuzsa asszonytól megtudtuk: szakembereket is fogadott, akik naponta járnak majd a művészhez, hogy továbbra is jó ütemben haladjon a rehabilitációja.

„A férjem körüli teendők oroszlánrészét én fogom végezni, de természetesen szükség van szakemberre is." 

"Mindennap érkezik majd egy egyetemet végzett szakápoló fiú és természetesen gyógytornászt is fogadtam

- nyilatkozta lapunknak Zsuzsa, aki a %RIPOST% napilap pénteki számában hosszabban is mesélt arról, mi vár rájuk a következő hetekben.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek