
Élete egyik legmeghatározóbb idõszakát zárta le Bajor Imre lánya, hiszen végre a kezében tarthatja a Színház- és Filmmûvészeti Egyetem színmûvész szakán szerzett diplomáját. Bár csodálatos éveket tudhat maga mögött, édesapja elvesztése miatt sokáig nem találta a helyét.
Bajor Imre azt még tudta, hogy felvették lányát a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, azonban az iskolakezdésénél már nem lehetett Lili mellett. A színész halála nagyon megviselte a fiatal tehetséget, sokáig nem találta a helyét, de sikeresen elvégezte az egyetemet, és ma már kezében foghatja a diplomáját. Lili a %Ripost%-nak mesélt az elmúlt öt évéről, és arról, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie édesapja nélkül.
![]()
Nehéz öt évem volt, de egyben nagyon szép is! Mondhatnám úgy is, hogy egyszerre volt életem legjobb és legrosszabb időszaka.
Az első évek voltak a legnehezebbek, édesapám elvesztése miatt, hiszen az ő szakmáját választottam. Minden rá emlékeztetett. Az lebegett előttem, hogy ő hogyan csinálta volna, vagy mit tett volna másképp"- kezdte a %Ripost%-nak Lili, aki azt is elárulta, hogy nagyon sokáig gyászolta édesapját, emiatt pedig nem nyitott az emberek felé, nem épített kapcsolatokat.
"Úgy érzem, ezen sikerült túllendülnöm. Nem hagyhattam, hogy a gyász rányomja a bélyegét az egyetemi éveimre, és emiatt ne tudjam végigcsinálni.
Megtanultam, a jó oldalát nézni a dolgoknak, és ezt a mai napig igyekszem ezt szem előtt tartani"
- jelentette ki Lili, aki a pénteki naptól kezdve hivatalosan is színésznő lett, és édesapja nyomdokaiba lépett. A fiatal tehetség az egyetem után szabadúszó művészként folytatja, de rengeteg terve van a jövőt illetően.
Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor keresd a %Ripost% napilap hétfői számát az újságárusoknál!







