Létrehozva: 2019.06.26.

Curtis féltette gyermekét, ezt mondák róla az orvosok

A rapper õszintén elmondta, hogy az utóbbi idõben milyen félelmek gyötörték, de mostanra már megnyugodhatott.

Szerző Ripost

Makkegészséges Széki Attila, azaz Curtis gyermeke. Az orvosok szerint a baba szépen fejlődik, így a szülők is megnyugodhattak, akik sokáig attól rettegtek, hogy Curtis korábbi drogproblémái negatívan befolyásolhatják a magzat fejlődését. A rapper a Blikk oldalán vallott félelmeiről.

A 29 éves zenész nem sokkal a bejelentést követően elvonóra jelentkezett, de mielőtt bevonult volna, kiderült, hogy menyasszonya várandós. Krisztina folyamatosan járt a kötelező vizsgálatokra, és szerencsére mindent rendben találtak az ultrahangos ellenőrzésen.

Curtis elvonója is sikeres volt, letette a drogot, és azóta is rendszeresen részt vesz közös foglalkozásokon, amelyek a leszokását segítik. Feldolgozta a történteket, próbál a jövőbe tekinteni és az augusztusban születendő fiára koncentrálni, de még mindig bántja, amit Majka tett vele.

"Egy olyan dolgot mondott ki rólam ország-világ előtt, ami még rá sem tartozott igazából, mert ez magánügy. Rá annyiban tartozott, hogy együtt dolgoztunk, de másnak ehhez semmi köze. Ráadásul ennek büntetőjogi következménye is lehetett volna" – jegyezte meg a rapper.

"Az is benne volt a pakliban, hogy börtönbe kerülök. Sőt, én biztos vagyok abban, hogy nyomozók megfigyeltek, ebben ezer százalékig biztos vagyok. Hetekig, hónapokig egy bizonyos jeep ott állt mindig a ház előtt, és csak az emberek cserélődtek benne. Van a Legenda című film, amiben Tom Hardy játszik, gondoltam rá, hogy én is viszek le kávét a nyomozónak, mint ő a filmben, de lehet, hogy nem értették volna a poént" – tette hozzá Curtis. 

A University of Western Ontario kutatói megállapították, hogy a terhesség alatti kokainhasználat képes negatívan befolyásolni a magzat fejlődését. Hatására mind a szülés előtt, mind utána nagyon komoly elváltozások jelentkezhetnek például a szív pitvaraiban és kamráiban, de okozhatja a szív nem megfelelő fejlődését vagy aritmiát is. A szakértők szerint ez azért történik meg, mert a kokain miatt a még meg nem született magzat szívszövetei elhalnak, és ahogy a gyermek fejlődik, a szívbetegségek kockázata megnő.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi