Soha nem hallott részleteket árult el családjáról Kovács Kati

Harmadik alkalommal lépnek fel a nagy generáció tagjai az Ifjúsági Park színpadán, hogy megidézzék azt az ikonikus helyet, ami 1961-ben zenés-táncos szórakozóhelynek indult, majd a rockzene fellegvára lett 1984-ig.

"Nekünk ez nem retró, ne­künk ez az életünk – mondta Kovács Kati a Borsnak. – Ami minket itt tartott, az a slágerek. Néha mellbe vág az idő, ez az elmúlt ötven év. Nekem a gyerekkoromat jelenti az Ifipark. Megtiszteltetés volt itt fellépni, és ma is az".

Az énekesnő azonban nem olyan alkat, aki könnyes szemekkel révedezik a múlton.

"Egyáltalán nem vagyok nosz­talgikus alkat, sőt. A múlt nem érdekel, a múlt én vagyok maga. Szórakoztatnak a gyerekek, érdeklődéssel nézem a te­hetségkutató versenyeket. Csak azokat az énekeseket nem tu­dom megszeretni, akikben nem érzek kellő energiát. Zsűritag nem lennék, nem vagyok kritizáló alkat. Úgy fogadok el mindenkit, ahogy van. Az más dolog, hogy kit jegyzek meg. Zsűriztem egyszer macskaszépségversenyen, és végigsírtam. Az ezért szép, az azért szép, nem tudtam választani."

Kovács Kati azt is elárulta, hogy húsz évig vegetáriánus volt, ám amikor berekedt, egy gégész azt tanácsolta neki, változtassa meg az étkezési szokásain és egyen húst, tejet, sajtot. Azóta megfogadta az orvos tanácsát, de, mint mondta, a húsfogyasztást azért nem viszi túlzásba.

Az énekesnő családi életébe is engedett egy kis bepillantást. Mint mondta, tanítgatja a gyerekeket énekelni, de senki sem szeretné követni a pályán.

"Tanítom énekelni a gyerekeket a családban. Kovács Kati unokahúgomnak van két fia, a húgomnak is vannak unokái, velük szoktam énekelni. Megpróbáltam őket rábeszélni, hogy válasszák az énekesi pályát, de mind azt válaszolták: 'nem szeretjük ezt az állandó bizonytalanságot, hogy hol alszol, hol eszel. Azt szeretem, ha elvégzem a munkámat, este otthon lehetek a családommal, és tudom, hogy hol alszom'. Én meg azt imádom, hogy minden változik. Ha egy órát kell ülni valahol, már mocorgok. Ilyen voltam mindig. Hallom a ritmust, az kényszerít rá, hogy menjek. Van egy unokaöcsém, Klinkó Krisztián, ő is zenél, de közben ő találta ki a vakoknak azt a kesztyűt, amivel nyomtatott szöveget is tudnak olvasni. Műszaki egyetemet végzett. Mindinkább mű­szakiak, de kötődnek valamennyire a ze­néhez is. Legalább annyira, hogy azt mondják, Kati, ma nagyon jól énekeltél. Kritikusak, látszik, hogy zenészek közt nőttek fel. Az unokahúgom tizenhét éves volt, amikor az Uránia moziban énekelt, a V'Motorock kísérte. Utána azt mondta, ez volt éle­te utolsó fellépése, nem akar többet színpadra állni. Elvégezte a TF-et, gyerekeket tanít. Azt mondták, az enyém túl nehéz pálya".