Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.06.

Nehéz napokat él át Ördög Nóra: Kislánya születésnapjára sem ér haza

A mûsorvezetõt csak telefonon köszönthették gyermekei vasárnap. Hétfõn pedig egy újabb telefonos köszöntés vár rá.

Ha minden a tervek szerint alakul, Ördög Nóra vasárnap, vagyis anyák napja reggelén biztosan az ágyba kapta volna a reggelit Micitől és Vencitől. Idén azonban a TV2 műsorvezetőjét 8 ezer kilométer választotta el a családjától. Nóra ugyanis Thaiföldön forgatja az Ázsia Expressz 2-t.

A családanya hivatalosan már egy hete itthon lehetne, de mint ismeretes, két héttel meg kellett hosszabbítani a forgatásokat. Srí Lankán ugyanis megvonták a stáb engedélyét, mert néhány vallási fanatikus úgy érzete, hogy megsértette nemzeti tradíciójukat, amikor a párosokat az ország hagyományos esküvői viseletébe öltöztette egy feladatban. A stáb ezután kényszerpihenőt tartott, majd Indiában folytatták a munkát, de a kiesett napokat, jeleneteket végül Thaiföldön fejezik be, kisebb csúszással.

Nóra néhány napja egy szomorú posztban árulta el követőinek, hogy búcsút kellett vennie férjétől és gyermekeitől, akik az eredetileg tervezett időben utaztak haza Magyarországra.

"Magányos szelfi Mumbaiból... A családom holnap hazautazik, mert eredetileg eddig tartott volna az ázsiai kalandunk. De az élet tele van nem várt fordulatokkal, én folytatom az utamat Thaiföldre az Ázsia Expressz stábjával, hogy végül ott fejezzük be ezt a hihetetlen tévéműsort”

- írta akkor a műsorvezető, aki csütörtökön egy videóüzenetben beszélt arról, hogy anyák napján sem lesz a családja mellett. Csak telefonon köszöntötte édesanyját és nagyszüleit, mint ahogy őt is csak így érik majd el gyermekei.

Vasárnap reggel aztán egy Micivel és Vencivel közös képpel jelentkezett, melyben megüzente nekik, hogy sokat gondol rájuk.

Minden nap... De ma különösen hiányoztok…

- állt tömör és annál szomorúbb üzenetben.

Nóra nehéz napjainak ezzel azonban nem értek véget. Mici  éppen ma hat évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, így ez lesz az első év, amikor édesanyja nem ölelheti őt magához a születésnapján… Éppen ezért Nóra izgatottan várja már a jövő hétvégét, amikor végre együtt lehet a gyerekeivel és férjével, és bepótolják majd az elmaradt köszöntéseket.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”

LELKIZŐ

Eldőlt: Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének