RETRO RÁDIÓ

Õszinte vallomás: óriási változás történt Vámos Erika életében

Õszinte vallomás: óriási változás történt Vámos Erika életében
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 02. 28. 13:20

A híresség nehéz idõszakon ment keresztül az utóbbi két hónapban, de most úgy érzi, teljesen újjászületett.

Testileg és lelkileg is teljesen felfrissült Vámos Erika! A TV2 műsorvezetője nehezen dolgozta fel decemberi szakítását, érezte, levegőváltozásra van szüksége, ezért nemrég elhagyta Nagykovácsiban levő otthonát, és egy hétre egy budapesti hotelbe költözött.

„Nagyon jót tett ez az időszak. A munkát persze nem hanyagoltam el, rendszeresen forgattam a stábbal, esténként pedig kilométereket futottam a szálloda edzőtermében" – mondta el a %RIPOST%-nak Erika, aki egy fontos döntést is meghozott.

„Nem tudtam elengedni a volt páromat, mert folyamatosan üzeneteket írt, napi kapcsolatban voltunk.

Amikor azonban elvonultam, megmondtam neki, hogy itt és most szakítsunk meg minden kapcsolatot, nem szeretnék vele beszélni.

Tudomásul vette, és amint ezt kimondtam, elindult bennem egy változás. Azóta mosolyogva járok az utcán, és sosem éreztem még ennyire teljesnek és nyugodtnak az életemet, mint most” – vallotta be boldogan a műsorvezető.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.