Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.02.

Magányáról vallott a legendás magyar énekesnő

Egykor minden férfi Zalatnay Cinirõl álmodott, poszterei feltûntek a fiúszobák és az autószerelõ mûhelyek falain, most mégis magányosan tölti a mindennapjait.

15 éve annak, hogy Zalatnay Sarolta és utolsó férje, Márton Csaba között véget ért a szerelem, az énekesnő pedig azóta sem talált új párt, akivel megoszthatná életét. Három éve pedig még a lánya is elköltözött Londonba. És bár Nikivel minden nap beszélnek egymással, Cini minden éjjel egyedül fekszik le hatalmas franciaágyába, melyen csak kutyáival és macskáival osztozik. Pedig vágyik egy erős férfira.

"A barátaim jönnek-mennek Tárnokon, de ettől még üres a ház. Esténként különösen hiányzik Nixi, akivel azelőtt minden este együtt vacsoráztunk és megbeszéltük a nap eseményeit. Persze nem olyan ez, mint amikor én költöztem két évre a szigetországba 21 évesen. Akkoriban ugyanis nemhogy internet és mobiltelefon nem volt, de még vezetékes készülék sem, sőt az anyukámmal folytatott levelezésünket is többen olvasták a kelleténél, de azért mégiscsak hiányzik a társasága.

Vagyis mondjuk ki, úgy alapvetően hiányzik valaki társasága, és pláne hiányzik az életemből a férfienergia

– kezdte lapunknak Cini, aki érzéseiről hosszabban is mesél a %RIPOST% napilap szombati számában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom