RETRO RÁDIÓ

Most közölték a tragikus hírt: Meghalt Szamosi Mariann

Most közölték a tragikus hírt: Meghalt Szamosi Mariann
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2018. 12. 01. 18:00

Kedves, nyitott személyiség volt, rengeteget köszönhetnek neki az olvasók.

Életének 91. évében elhunyt Szamosi Mariann, a Ciceró Könyvstúdió Kft. alapítója és 2009-ig ügyvezető igazgatója. Hosszú évtizedekig  a Gondola Kiadó szerkesztője volt, a tragikus hírt szombaton közölte a Magyar Interaktív Televízió.

Számtalan remek kiadvány, többek között a közkedvelt Világjáró-sorozat is az ő gondozásában jelent meg. 1991-ben, 73 évesen kezdett „új életet”, amikor létrehozta a Falukönyv-Ciceró-Kiadót, amelynek neve később Ciceró Könyvstúdió lett. Mariann elkötelezetten és lelkesen vetette bele magát a gyermek- és ifjúsági könyvekkel valamint a sokszínű, változatos ismeretterjesztő kiadványokkal való foglalkozásba.

Mélyen hitt benne, hogy mehet „a könyvek által a világ elébb”. Szeretettel és nagyfokú tisztelettel fordult a kiadó elsődleges célpontja, a gyerekek felé.

Nagyon fontos volt számára, hogy csakis minőségi kiadványok kerüljenek ki a keze alól (így született például a Klasszikusok Fiataloknak-sorozat), ugyanakkor igyekezett lépést tartani a korral, és a modern világ fiataljaihoz is szólni (így született a Tök Jó Könyvek-sorozat). Kedves, nyitott személyiségét az egész könyvszakma ismerte és szerette. 2009-ben, 81 évesen vonult végleg nyugdíjba, de a régi kollégák, ismerősök számára mindvégig elérhető volt.

Temetése 2018. december 9-én, 10 órakor lesz a budapesti Kozma utcai Zsidó Temetőben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.