tóth gabi
A színpadon folyamatosan nevettetett, miközben a lelkét megtépázta a sors. Schütz Ila fiatalon vesztette el az édesanyját és az öccsét, majd mindhárom férjét is...
Páratlan komika, akinek kegyetlen élet jutott. Édesanyját, öccsét korán elvesztette, mindkettejüket a gyomorrák vitte el. A halál továbbra is kísérője maradt. Első férjét a válásuk után, majd a fia édesapját és a harmadik férjét is elvette tőle a halál.
Ila 1969-ben végzett a Színművészetin, Szinetár Miklós osztályában. Gór Nagy Máriával osztálytársak voltak a főiskolán.
– Messze ő volt a legtehetségesebb köztünk – idézi fel azokat az időket Mária a Borsnak. – Olyan alakításai voltak, hogy azt soha nem lehet elfelejteni. Büszke vagyok, hogy az osztálytársa lehettem. Ila egyáltalán nem volt vidám, röhögős természet – folytatja Mária. – Sajnos Misi nagyon korán, 42 évesen meghalt. Második férje, a színész Dégi István, akivel volt szerencsém a Mocorgóban együtt játszani, szintén zseni volt. Tőle született Ila fia, Zsolt. Borzalmas lehetett feldolgozni, hogy két férjet is elveszített. Olyan volt Ila élete, mint egy görög sorstragédia. Ha tovább beszélgetünk, elsírom magam. Elnézést! Schütz Ila második férje öngyilkos lett, mániás depressziója miatt választotta a halált. Harmadik férje – nem szakmabeli, taxis, a színésznő rajongója – is ideggyenge volt, kiugrott a pszichiátriai intézet ablakán. Ki tudna elviselni ennyi tragédiát?
– Kisírt szemmel érkezett a castingra – meséli Herendi Gábor, a Valami Amerika rendezője. – Nem volt jól. Nem akartam ezt feszegetni, ő csak annyit mondott, hogy családi problémák vannak. Ila nagyon profi bohóc volt, mindig körüllengte ez a szomorúság, de amikor a csapó elcsattant, akkor egészen fantasztikusan a munkájára koncentrált, és tudott bohóckodni, ahogy kellett.
Schütz Ila 2002. december 11-én gyógyszerrel vetett véget életének.