RETRO RÁDIÓ

Rossz híreket kapott a magyar énekesnő: Ezért nem műthetik meg

Rossz híreket kapott a magyar énekesnő: Ezért nem műthetik meg
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2018. 11. 11. 16:15

Az énekesnõ a nyár egy részét tolószékben töltötte, mert lábra sem tudott állni a fájdalomtól. Koncertjeit sorra lemondja.

Bangó Marika életét évek óta megkeseríti a gerincfájdalma. Nem bírta tovább a szenvedést, így a nyáron elment kivizsgáltatni magát. Kiderült, nagyobb a baj, mint gondolta. Emiatt halasztják sérvműtétjét is.

Nyáron kezdetben tolószékben vészeltem át a rosszabb napokat.

Miután javult az állapotom, már fel tudtam állni, de tili-tolival közlekedtem. Ezután nem sokkal már két mankóval jártam, de szerencsére néhány hete ezt is el tudtam hagyni. Közben kiderült, hogy nem egyszerűen gerincsérvem van a négyes-ötös csigolyánál, hanem csípőízületi gyulladásom is, ami deréktól lefelé elviselhetetlen fájdalmakat okozott. Sokáig még az is kétséges volt, hogy az utóbbival tudnak-e valamit kezdeni az orvosok"

- mesélte a Star magazinnak az énekesnő, most két ciszta miatt nem feküdhet kés alá.

"Nyáron a nagy hőségben a fertőzésveszély miatt nem tudtak megműteni, most pedig két ciszta állta az utam. A napokban át is estem egy szájsebészeti beavatkozáson: több mint egy órán keresztül feküdtem az asztalon, amíg a doktorok kezelésbe vettek. Emiatt pedig továbbra sem tudják megműteni a sérvemet: semmilyen ezzel kapcsolatos vizsgálatot nem tudnak elvégezni rajtam. A dokim azt mondta, lehet, hogy az egyik betegség nem hagyja gyógyulni a másikat: a lábam a fogam, a fogam pedig a lábam.

Kíváncsi leszek, most, hogy rendbe hozták a fogam, mi lesz "

– elmélkedik Marik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.