Létrehozva: 2018.11.20.

Megdöbbentő dolgot vallott be az édes hármasukról a TV sztárja

Farkas Koholák Alexa magyarázatot ad arra, hogy egy lelki vezetõnek miért más az élete, és elmondta, milyen szerepet játszik ebben a velük lakó csinos, szõke Éva...

Koholák Alexával nemrég nagyot fordult a világ, és tavasszal teljesen új életet kezdett. Spirituális segítséget kért, hogy boldog lehessen, kívánsága pedig villámgyorsan teljesült is. Lezárta akkori párkapcsolatát. Új életfeladata, hogy embereknek segítsen. Úton a megtisztulása felé, találkozott a vezetőjével, akivel olyan szoros lelki kapcsolata alakult ki, hogy néhány hónap alatt hivatalosan is szentesítették a viszonyukat.

Gyerekfejjel, 18 évesen kerültem a média világába, és a hirtelen jött siker, pénz, csillogás teljesen elvitt. Úgy elszálltam, hogy saját magammal is alig álltam szóba. De mindeközben rájöttem, hogy boldogtalan vagyok, és igazából keresem az utam. Egyik nap spirituális segítséget kértem a közösségi oldalamon, és Évi rám talált – emlékezett vissza a kezdetekre Alexa. – Balázs, aki most már a férjem és Évi segített, energiacsomagot kaptam tőlük és beavatáshasználó lettem. Lényegében egyik napról a másikra újjászülettem.

Évi, Alexa barátnője, velük is él. Emiatt kapta a legtöbb bántást az elmúlt napokban a Csak show és más semmi versenyzője. A fiatal feleségnek nagyon fájtak a negatív kommentek.

Alexa a Borsnak elárulta, szó sincs Balázs kegyeiért való viszályról közte és a velük élő Évi között, ahogy ezt a rosszindulatú embe­rek feltételezték. Évi a legjobb önkéntesük, aki apjaként tiszteli Alexa férjét.

Bárki, aki eljut arra a szintre, és két éve annyira elkötelezett segítő, mint Évi, minden támogatást megérdemel, akár azt is, hogy Balázs lakhatást biztosítson neki. De szó sincs róla, hogy osztoznék bárkivel a férjemen – nevetett fel Alexa. – Szeretem őt, mert rengeteget tanulhatok tőle, mert nagyon egy a gondolkodásunk, egy úton haladunk. Felnézek rá a hatalmas szívéért és cselekedeteiért, ami az első perctől vonzó volt számomra. Az életünk a segítségnyújtásról szól, amiben nincs helye féltékenységnek, kisajátításnak. Õrült nagy hiba lenne ez részemről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”