RETRO RÁDIÓ

Dráma: emiatt a gyerekkori trauma miatt pánikolt be Berki Krisztián

Dráma: emiatt a gyerekkori trauma miatt pánikolt be Berki Krisztián
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 11. 27. 09:00

Múltja démonjaival, gyerekkori traumával kellett szembenéznie Berki Krisztiánnak. A mûsorvezetõ õszintén beszélt a megpróbáltatásairól

A műsorvezető a TV2 realityműsorában, A legbátrabb párosban került szorult helyzetbe, amikor feleségét egy égő fáklyával kellett felgyújtania.

– Öt- vagy hatéves lehettem, amikor a nagymamámat látogattuk meg. A felnőttek a konyhában voltak, én pedig a szobában. Édesanyám már akkor is dohányzott, és az egyik öngyújtóját bent hagyta, én pedig játszani kezdtem a tűzzel és az asztalon lévő karácsonyi díszekkel – emlékezett vissza Berki.

Kíváncsiságból meggyújtottam az egyik kis vattapamacsot, amiről a tűz átterjedt az egyik díszre. Felkaptam, de már annyira olvadt volt, hogy szinte csontig lemarta az ujjamat. Egy pillanat alatt az asztal is lángolni kezdett. Akkor rohantam ki a szüleimhez, hogy történt valami baj, de nem tudom, hogyan oltsam el a tüzet – mondta a FEM3 Café műsorvezetője. Szerencsére a lángokat sikerült megfékezni, a szoba nem égett ki.

Bár most már nevetek rajta, hogy akkor is áthárítottam a felelősséget, tényleg azt gondolom, nem az én hibám volt. Ahogy a dohányosok, anyukám is mindig szem előtt hagyta a cigijét és a gyújtóját is, ezért az ő hibája. Azt szeretném, hogy a cigi és az alkohol is legyen olyan drága, hogy senki ne tudjon venni – zárta gondolatait a Blikknek Krisztián.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.