5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Mindent kitálalt Weisz Fanni az édesanyjáról: megdöbbentő, amit mond

Mindent kitálalt Weisz Fanni az édesanyjáról: megdöbbentő, amit mond
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 09. 05. 07:45

Fanni és édesanyja a Mokka stúdiója elõtt találkoztak, pár perces beszélgetésüknek heves vita lett a vége...

A siket modell és férje, Péter (30) tegnap a TV2 Mokka című műsorának a vendégei voltak, ahogy nem sokkal korábban a lány édesanyja, Léránt Ágnes is, akivel az elmúlt három évben nagyon megromlott a házaspár kapcsolata.

Mi a célod? Nem látod, hogy boldog vagyok a férjemmel? – kérdezte az adásban a lány, aki döbbenetes kijelentést is tett: – Félek az anyámtól.

Talán számított rá, hogy Ágnes a stúdió előtt várja majd, s ez meg is történt: a szemtanúk szerint rövid beszélgetésük vitába fulladt, és többen meglepődtek, hogy az anyuka kiabálva reagált. A modellt megviselte a közjáték, illetve az, hogy az elmúlt hetekben nem tudta élvezni a szerelem és a házasság adta boldogságot, mert lépten-nyomon az anyja nyilatkozataival szembesült: agymosáson esett át, férje uralkodik felette.

Azt, hogy ki kinek a nevében dönt, jól példázza, hogy anyám, akivel közösen hoztunk létre anno egy céget, engem tett meg egyedüli ügyvezetőnek, ennek minden felelősségével. Ezt sikerült most a férjemmel közösen lezárnunk, tisztáznunk, kifizetnünk.

Elvette a közösségi oldalam hozzáféréseit, ahol most a nevemmel visszaélve terjeszti a hazugságait.

Ugyanez történt a weiszfanni.hu weboldallal és a kapcsolattartásra használt publikus e-mail-címemmel is. Ezt mindig elfelejti megemlíteni – bosszankodott a Blikknek Fanni, aki azt is felháborítónak tartja, hogy az anyja a mai napig azt terjeszti róla, fogyatékos, így alkalmatlan a mindennapi dolgok elintézésére.

Egy siket ember máshogy tanul meg olvasni. Nem érti meg úgy az írott szövegeket, mint egy egészséges. Ezt használja ki Peti – mondta a TV2 épülete előtt lapunknak Ágnes. – Én csak azt szeretném, hogy nyíljon ki a szeme! Nem normális, hogy nagyjából két és fél éve nem láttam a gyermekem, mert el van szeparálva a családjától!

A többéves rossz kapcsolat a fiatal pár esküvőjén csúcsosodott ki, Ágnes nem kapott meghívót.

Sajnáltatja magát, hogy nem jöhetett, holott korábban mindig azt mondta, nem támogatja a házasságunkat, nem akar részt venni benne – dohogott Weisz Fanni, aki úgy érzi, már az egészsége a tét. – Azt szajkózza, hogy Peti miatt fogytam le, nem vesz tudomást a pajzsmirigybetegségemről és arról sem, hogy ezen csak ront az üzengetéseivel.

Naponta próbálja tönkretenni az életem és a munkámat. A szüleit nem választhatja meg az ember, a férjét, az életútját viszont igen.

Soha és senki nem tartott fegyvert a fejemhez, hogy kimondjam az igent. Hálás vagyok Petinek, hogy úgy választott engem, hogy tisztában volt a mindennapos nehézségekkel.

Weisz Fannit korábban azzal vádolták, nem adott számlát az az oktatási központ, amely a nevét használja. – Nem vagyok adócsaló! A cégnek, amelyet három éve nem használunk, nincs adótartozása, ezt hivatalos papírokkal is tudom igazolni- mondta Fanni

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.