RETRO RÁDIÓ

Ma lenne 60 éves, kiderült Michael Jackson sötét titka

Ma lenne 60 éves, kiderült Michael Jackson sötét titka
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2018. 08. 29. 10:00

Az elhunyt popkirály bizalmasa 9 év hallgatás után törte meg a csendet. Elképesztõ, mivel állt elõ!

A jogi szakember Brian Oxman 9 év hallgatás után árulta el, mi tette tönkre leginkább Michael Jackson életét, aki augusztus 29-án ünnepelné 60. születésnapját.

Az ügyvéd - aki egyben nagyon jó barátja is volt a világsztárnak – szerint Jacko teljesen összetört, amikor több ízben is gyerekmolesztálással vádolták meg, és a rendőrök 2003-ban megszállták legendás birtokát, Neverlandet, ahol rengeteg babát, valamint kisfiúkról készült meztelen képeket találtak.

Bár a 2005-ös tárgyalássorozat során a legendás énekesnek sikerült tisztáznia magát, a meghurcoltatást és a vádakat soha nem heverte ki. Hogy megpróbálja legyőzni a démonjait, a Bibliához fordult, és úgy érezte, őt is ugyanúgy üldözik, akárcsak Jézust.

Bár mindezért Michael nehéz gyerekkora, és zsarnoki apja, Joe Jackson a felelős, a sztár végül kibékült vele halála előtt. Igaz, Joe júniusi halála miatt már semmiképp sem ünnepelhetnék együtt a kerek évfordulót.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.