Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK
5 éve

Szörnyű tragédia, elviszi a bank a Neoton egykori sztárjának otthonát!

A Neoton Família és a Kócbabák egykori alapító tagja méltatlan helyzetbe került: egy évekkel ezelõtti hitel miatt most elveszíti az otthonát.

Borzalmasan nehéz helyzetbe került a Neoton Família és a Kócbabák egykori alapító tagja, Pál Éva. Az énekesnőt a szakma évek óta mellőzi, ráadásul a Neoton-dalokból járó jogdíjakat is csak négy éve kapja. Az elmúlt években tizenháromszor kellett költöznie, és úgy tűnik, mostani otthonát is kénytelen elhagyni.

Pál Éva csepeli házát elveszi bank tizenhárom év küzdelem után, ugyanis nem tudja törleszteni a svájcifrank-tartozás miatt.

"Az házamat három hét múlva akarják árverezni, csoda, hogy eddig bírtuk.

Hétfőn tudtam meg, hogy nincs tovább, és a végrehajtók 19 millió forint értékben hajtják be a tartozást.

Most nehéz szívvel úgy kellett határoznom, hogy eladom a csepeli háromszobás otthonomat, ami így már a második ingatlan, amit a tartozások miatt elvesztek életemben, a szüleim háza után" - mondta el az énekesnő a %RIPOST%-nak.

Pál Éva másik nagy szívfájdalma, hogy bár egy éve megpróbált visszatérni a zeneiparba, ám egyetlen fellépési lehetőséget sem kapott.

"Mindent megtettem, hogy ez sikerüljön, de úgy tűnik, el kell fogadnom, hogy rám, régi neotonosként, egyedül nincs igénye a közönségnek. De erről nem szeretnék bővebben beszélni, mert Végvári Ádám és Csepregi Éva legutóbb is azt állították, hogy a botrányokkal akarok nyilvánosságot kapni. Ez nekem nem célom, csupán az életemet szeretném rendezni" - fogalmazott a Kócbabák egykori sztárja, aki most Tökölön folytatná az életét.

"Ha sikerül eladnom három héten belül a házamat, akkor kifizethetném a bankot, és egy szerény otthont vásárolhatnék vidéken. A fiam támogatása nélkül persze így sem tudnék megélni, ugyanis a 28 ezer forintos nyugdíjamból nem tudnám ellátni magam" - mondta el szomorúan az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra együtt Kárpáti Rebeka és Sydney van den Bosch

origo.hu

Robbantás: Ez történhetett pontosan tegnap éjjel Esztergomban

borsonline.hu

Újabb esélyt adott hűtlen férjének a gyönyörű magyar énekesnő

life.hu

Katalin hercegné karcsúságának titka: különleges összetevőkkel gazdagítja étrendjét

vg.hu

Tiszaújvárosban bővül a Jabil

origo.hu

Szörnyű dolog történt Tóth Andival

mindmegette.hu

Nagymamáink cukros finomsága: így készül a vízen kullogó

vg.hu

5 hasznos tipp az élménydús és emlékezetes csapatépítőhöz (X)

she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

ripost.hu

Esztergomi robbantás: Ez a férfi az őrjöngő rendőrgyilkos!

life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

„Amit szükséges, megbeszélünk” – Suzy kitálalt volt férjével való kapcsolatáról

LELKIZŐ

"Él még benne a remény" – kiderült, erre vágyik Aurelio kislányának édesanyja

LELKIZŐ

Straub Dezső: Nem haragszom Götz Annára

LELKIZŐ

"Szeretném, ha egy gyerek sem érezné ezt": Gáspár Zsolti ismét segített

LELKIZŐ

Itt a teljes igazság: G.w.M mindent elmondott a kórházról

LELKIZŐ

Születésnapja előtt tragikus hirtelenséggel halt meg a színész

LELKIZŐ

Megrázó vallomást tett Lerch István felesége: a magyar zenész súlyos beteg

LELKIZŐ

Köllő Babett könnyek között beszélt gyermekei elvesztéséről – videó