Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.22.

Szívszorító titkot árultak el George Michaelről

Az egyik legrégebbi barátja a kamerák elõtt mesélt az énekesrõl, és arról, hogy milyen volt valójában.

Azt mindenki tudta, hogy rengeteg tragédiával és nehézséggel kellett megküzdenie élete során George Michaelnek. Viszont azt eddig csak kevesen tudták, hogy nem első szerelme, Anselmo Feleppa 1993-as halála okozta az első igazi lelki törését.

Egykori menedzsere, Simon Robert Napier-Bell egy most elkészült dokumentumfilmben elárulta, hogy George gyakorlatilag attól fogva depressziós volt, hogy szólókarrierbe kezdett.

Amikor 1987-ben kilépett a Wham!-ből, gyorsan rájött, hogy ezentúl egyedül kell megküzdenie a hírnévvel. Nem voltak mellette az addigi társai, és a magánéletben sem volt szinte senki, aki támogatta volna. Ugyanis ekkoriban még nem vállalta a másságát, és nem is mert ismerkedni, mert félt, hogy kitudódik a titka. Ezért már a húszas évei közepétől komoly depresszióval küzdött, amit csak fokozott Anselmo, majd pedig édesanyja elvesztése. Később hiába volt többször is szerelmes, és lett rengeteg barátja, igazából soha nem békélt meg a lelke.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom