RETRO RÁDIÓ

Először beszél megmentett kapcsolatáról az Operettszínház sztárja

Először beszél megmentett kapcsolatáról az Operettszínház sztárja
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2018. 05. 15. 07:20

Eddig csak pletykálták, hogy az Operettszínház két színésze két hónappal a viharos szakításuk után újra egy párt alkotnak, de a színésznõ egészen eddig nem beszélt a magánéletérõl.

Janza Kata a %RIPOST%-nak elismerte, hogy ismét együtt van kedvesével, Pesák Ádámmal. Mint ismeretes, a két színész 2016 szeptemberében vállalta fel, hogy egy párt alkotnak, majd négy hónappal később össze is költöztek.

Már éppen kezdtek elcsendesedni azok a hangok, melyek a köztük lévő korkülönbség miatt nem jósoltak nagy jövőt a szerelmüknek, amikor Janza Kata március végén bejelentette, kapcsolatuk véget ért. A színésznő most először beszél az újrakezdésről.

"Az elmúlt hetek sem Ádám, sem az én számomra nem voltak könnyűek.

Nagyon sok őszinte és mély beszélgetés vezetett odáig, ahol most tartunk”

– kezdte Kata a %RIPOST% napilap keddi számának adott nyilatkozatában.

"Újra nyitott szívvel tudunk egymás felé fordulni, és mindketten azt érezzük, talán adhatunk egy új esélyt a kapcsolatunknak"

– árulta el a színésznő, aki a keddi %Ripost%-ban hosszabban mesél az újrakezdődött szerelemről. Keresd a lapot az újságárusoknál!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.