Létrehozva: 2018.04.15.

Szívbemarkoló vallomás: még mindig gyászol Hofi Géza szerelmes özvegye

A nagy humoristára az egész ország szeretettel emlékszik. Van azonban, akinek mindenkinél jobban fáj, hogy Hofi Géza már nincs velünk.

Hofi Géza szinte napra pontosan 16 évvel ezelőtt hunyt el, de felesége máig ugyanúgy szereti. Ildikót minden évben férje sírjánál lehet megtalálni, mécsesek, virágok közt.

"Hihetetlen, hogy 16 év után az interneten nincs nap, hogy ne idéznének tőle egy-egy mondatot, ne látnám a fényképét" – vallotta be a Borsnak Ildikó. "A temetőbe nem tudok úgy kijönni, hogy ne lenne a sírján sok virág, mécses. A népek mindig hozzák az íriszt, az volt a kedvence. Visegrádon, a nyaralóban sok van belő­le, még az első felesége, Gitti­ke ültette" - tette hozzá.

Az első feleség, Vnoucek Margit, Gitta a haláláig, 36 évig élt Hofi Gézával. A legendás humorista öt évvel később házasodott újra, második feleségének, Ildikónak hét év jutott, óriási szerelemben.

"Meghosszabbítottam Géza életét az infarktusa után, ez tény és való" – mosolyodott el Ildikó. Elmondta, hogy egy téves telefonkapcsolás miatt ismerkedtek meg, ebből lett a szerelem. Húsz év korkülönbség volt köztük, de ezt Ildikó észre sem vette, Hofi Géza mellett rengeteget nevetett, hiszen ő otthon sem vesztette el a humorát. Egy idő után azonban legyengült.

"Az infarktus után le kellett fogynia... Pár hónap alatt harminc kilót adott le. Nagyon vigyáztam rá. Boldogítottuk egymást, de nagyon. És ez így volt, nem az idő szépíti meg. Borzasztó tragédia, hogy 65 évesen elment. Még legalább egy tízest kapnunk kellett volna... De ez az idő annyira gazdag volt, hogy még mindig ő tölti be az életem. Az ő szavai, az ő mosolya, az ő simogatása…" – tette hozzá elérzékenyülve a gyászoló asszony.

origo.hu

A skótok már lenézik Szoboszlaiékat, hihetetlen dolgokat írnak rólunk

ripost.hu

A mai modern, sikkes nő frombrét visel, mutatjuk, hogy mi az

mindmegette.hu

Változik a boltok nyitvatartása, sok üzlet előbb nyit, és később zár – mutatjuk a részleteket!

hirtv.hu

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban jött felszólítás Brüsszelből

ripost.hu

Sorsdöntő lesz a júniusi telihold, ennek a három csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete

mandiner.hu

Itt a vége? Újabb megrázó videók kerültek elő Magyar Péter pénteki balhéjáról!

ripost.hu

Exkluzív részleteket tudtunk meg ÉNB Joe esküvőjéről, itt vannak a szaftos részletek

mindmegette.hu

Ez történik a testeddel, ha kukacos cseresznyét eszel

ripost.hu

Fehér koporsók egymás mellett: Egymás apró kezét fogva halt meg négy testvér

ripost.hu

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői

ripost.hu

Botrányosan viselkedett Magyar Péter, péntek hajnalban biztonsági őrök kidobták egy belvárosi szórakozóhelyről

ripost.hu

Eddig tartott a nyár: hidegfront vet véget mindennek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Váratlan fordulat: Ezért nem tud elköltözni a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

A Viszkis vallomása: "Az első rablás után összehánytam magam"

LELKIZŐ

„Csak menekültem" - Krausz Gábor megszólalt a háborúról, ő is a béke pártján áll

LELKIZŐ

Se veled, se nélküled: Durva, ami ezekkel a magyar sztárpárokkal történik

LELKIZŐ

Hajdú Péter: Péntek este végleg lezárul a Jimmy-akta!

LELKIZŐ

Családja tudatta a szomorú hírt: elhunyt a Hawaii Five-0 sztárja

LELKIZŐ

Gelencsér Timi gyászol: „Nem is tudom szavakban kifejezni, amit érzek”

LELKIZŐ

Igazi filmes ikont gyászolunk: meghalt Donald Sutherland