Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.07.

Gyermekre vágyik a gyönyörű magyar modell

Linda több mint egy éve nem él párkapcsolatban, de úgy érzi, eljött az ideje, hogy végre megtalálja azt a férfit, aki mellett megállapodhat.

Zimány Linda bár 31 évesen is gyönyörű és ma is felveheti a versenyt a modellvilág legkeresettebb lányaival, már másra vágyik és másfelé halad az élete. Jogi doktorként rátalált saját útjára, így már csak egy mindent elsöprő szerelem és egy kisbaba hiányzik az életéből ahhoz, hogy kimondhassa: minden tökéletes.  A %RIPOST%-nak adott interjújában meglepő őszinteséggel vallott magánéletéről…

%RIPOST%: Úgy tűnik, kezdenek komolyan venni téged jogászként…

Zimány Linda: Igen! Egyébként már itt volt az ideje, hiszen a harmadik évemet kezdtem meg az ügyvédjelölti gyakorlatból, amiből még kicsivel több mint egy évem van, aztán jön a szakvizsga. Szóval jó lenne, ha addigra tényleg mindenkinek leesne, hogy én már ügyvéd vagyok és nem lettem az az üresfejű modell, aminek még ma is sokan látni akarnak.

%RIPOST%: Gondolom, korábban gyakran méregettek furcsán az ügyvéd kollégák, vagy éppen a bírók.

Zimány Linda: Persze, de ma már ez nem így van. Szakmai körökben nagyot változott a megítélésem és tényleg kollégaként, egyenlő félként kezelnek engem. Õk egyébként tisztában vannak vele, hogy mennyi munka van abban, hogy az ember elvégzi a jogi egyetemet, és persze figyeltek is árgus szemekkel…

Ma már tudják, hogy ez számomra nem egy úri hóbort és érzik, hogy hivatásomként tekintek az ügyvédi pályára.

A Lindával készült teljes interjúért keresd a %RIPOST% napilap szombati számát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”

LELKIZŐ

Eldőlt: Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének