RETRO RÁDIÓ

Szívbe markoló történet, erre költi millióit A Piramis nyertese

Szívbe markoló történet, erre költi millióit A Piramis nyertese
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 02. 05. 10:45

Adrienn kislánya gyógyíthatatlan betegségben szenved, de a család mindent megtesz érte.

A Piramis egyik nagy győztesének kislánya valószínűleg Rett-szindrómával küszködik, nem tud beszélni, izmai nagyon gyengék, élete végéig állandó felügyeletet igényel. Adrienn több mint hárommillió forintot nyert a vetélkedőben, de a műsor után úgy döntött, nem csak saját gyermekén segít.

Emlékezetes páros volt a Piramisban Adrienn és Angie. A két jó barát a játékot szórakozásnak fogta fel, talán éppen a lazaságuk hozta meg számukra a szerencsét. Több mint hárommillió forintot nyertek, és bár sokkal több pénzt vihettek volna haza, Angie a szívére hallgatott, és a kevesebbre mondott igent.

Nem akart kockáztatni, hiszen jól tudta, barátnőjének nagy szüksége van a pénzre. Adrienn kislánya, Hanna ugyanis, gyógyíthatatlan betegségben szenved. A %RIPOST% hozzájuk látogatott el, hogy megtudjuk, mire költik a nyereményt.


"Az esélytelenek nyugalmával mentünk oda, nem számítottunk nagyobb összegre. Angi nagyon sajnálta, hogy elfogadta a Piramis ajánlatát, de csak azért, mert a játék után megszületett az ötletünk: nyitunk egy fejlesztőóvodát. A 17 millióból ez könnyebben megvalósult volna, de természetesen a 3 millió forint is nagy segítségünkre lesz”

– kezdte Adrienn, aki elmesélte, hogyan tudta meg, hogy lánya valószínűleg Rett-szindrómás.


"Hanna betegsége másfél éves korában mutatkozott meg először, le volt maradva a mozgásban, nem akart elkezdeni járni. Akkor megállapították, hogy izomeltérése van, aztán átkerültünk egy másik neurológushoz, aki tovább vizsgálgatta az esetét. Csak mostanra derült ki, hogy egy genetikai betegségről van szó, vélhetően a Rett-szindrómáról. Ez azt jelenti, hogy a kislány állapota fejleszthető, de sajnos nem lesz gyógyítható. Hanna keze folyamatosan jár, lazák az izmai, a látásában és a hallásában is vannak eltérések. Sajnos az emésztésével is vannak problémák és az epilepszia gyanúja is fennáll.

Kiderült, hogy egy ilyen betegséggel küszködő ember valószínűleg képtelen lesz teljes életet élni

Vannak a szindrómának olyan időszakai, amikor a már megtanult dolgokat egyszerűen elfelejti. Egyik nap például még járt, de a következőn nem tudott lábra állni. Hanna a minap elfelejtette, hogy kell pohárból inni, ami nagyon lesújtott minket”

– mondta az édesanya, aki szerencsére vidám természet, így a helyzetüket is pozitívan próbálja kezelni.


"Ha magunkba vagyunk zuhanva, a kislányunk soha nem fog fejlődni. Attól, hogy sírunk, semmi nem lesz jobb. Ahogy magamat is el tudom fogadni duci nőként, úgy őt is beteg gyermekként. Éppen miatta gondoltunk a fejlesztőóvodára is. Nemrég költöztünk fel Pestre, hogy egy speciális oviba járassuk, de egy hónap után kidobták, mondván egy teljes embert igényel. Ekkor eldöntöttem, hogy megnyitjuk a „saját” óvodánkat, amelyik csak beteg gyerekeket fogadna. Mozgásproblémás, beszédelmaradásban, autizmusban, Down-szindrómával küszködő piciknek. Több, beteg gyereket nevelő szülőcsoportban jelen vagyunk a Facebookon, ahol váratlanul rengeteg szakember jelentkezett az ötletünkre, ami maga a csoda, így lassan elindulhat a saját óvodánk”

– áradozott Adrienn, aki a napokban már az engedélyeket is kézhez veheti.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.