RETRO RÁDIÓ

Édesanyja jelentette be: egyedül, otthonában halt meg a szépségkirálynő

Édesanyja jelentette be: egyedül, otthonában halt meg a szépségkirálynő
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 11. 06. 22:07

A modell élete gyökeresen megváltozott a gyõztes verseny után. Azóta súlyos betegséggel küzdött, nem tudtak segíteni rajta.

Megszólaltak a szülők a korábbi szépségkirálynő, Julie Wilson halálával kapcsolatban. A 46 éves nő két évtizeden keresztül anorexiával küzdött, végül egyedül hunyt el angliai otthonában.

Julie Wilsont 1991-ben koronázták meg, a verseny után azonban szörnyű fordulatot vett élete - írja a Mirror. Testképzavara teljesen eluralkodott fölötte, egy idő után szüleitől és a világtól is elzárkózott betegsége miatt.

A szülők most azért szólaltak meg az üggyel kapcsolatban, mert amikor megtalálták lányuk holttestét, már hónapok óta halott volt. A halottkém szerint a nő tavaly november és idén január között halhatott meg.

Családtagjai azt nyilatkozták, ők próbáltak mindenben segíteni gyermeküknek, de ő elfordult tőlük és a számát is megváltoztatta, így idővel már nem tudtak a közelébe férkőzni.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.