RETRO RÁDIÓ

A család közölte a tragikus hírt: Meghalt a Kossuth-díjas művész

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2017. 11. 24. 12:40

A számos díjjal kitüntetett mûvészt 91 éves korában érte a halál. A nemzet mûvészét rengetegen gyászolják.

Kilencvenegy éves korában elhunyt Vasadi Péter, az ismert Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, esszéista és irodalomkritikus, a nemzet művésze - közölte a család pénteken az MTI-vel.

A számos díjjal kitüntetett szerző 1926-ban született Újpesten. Irodalmi pályakezdése a hetvenes évek elejére, a második világháború utáni magyar líratörténet fordulópontjára esik. Noha irodalmi érdeklődése gyerekkorától megvolt, a versírással csak későn kezdett foglalkozni.

Első verseivel 1971-ben tűnt fel A magunk kenyerén című antológiában, első önálló kötete, a Jelentés Babylonból 1974-ben jelent meg. Transzcendens fogantatású költészete az irgalom, a szeretet, az emberség erélyeit kutatja.

A versek mellett prózaírással is foglalkozott, első esszékötete 1978-ban Tűzjel címmel jelent meg. 1991-ben publikálta A szív szüntelen mormolása című levélregényét. 2014-ben jelent meg Sokan vagyok című esszékötete. Utolsó kötete 2016-ban Csönd születik címmel jelent meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.