RETRO RÁDIÓ

Szívszorító, így néz ki halála után Aradszky László szobája

Szívszorító, így néz ki halála után Aradszky László szobája
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2017. 10. 24. 08:30

A 82 éves korában elhunyt énekes gyászoló özvegye közös otthonukban fogadta a Ripost munkatársait.

Aradszky László kicsi, mégis hangulatosan berendezett szobájában töltötte életének utolsó perceit. Október 8-án, vasárnap este még bekapcsolta a dolgozóasztalán lévő számítógépet, hogy a Facebookon üzenjen népes rajongótáborának.

Felesége, Éva asszony közben gyanútlanul tévézett a nappaliban, és nem is sejtette, hogy a mindig vidám és energikus énekest lefekvéshez készülődve örökre elaludt az ágyán.

Éva asszony azóta sem tudta feldolgozni a történteket, és bár folyamatosan csöng a telefonja, egyre nehezebben fogadja a részvétnyilvánításokat. Bár mindig igyekezett a háttérben maradni, a %Ripost% újságíróit készségesen fogadta belvárosi otthonában. Elmondása szerint azért, mert tudta, Aradszky mindig is nagyon jóban volt a sajtó munkatársaival. A lakásba lépve rögtön feltűnt, hogy minden tárgy, minden virág a 82 évesen elhunyt énekesre emlékezik.

Éva asszony nemcsak az előszobában álló, férjére emlékező szentélyt mutatta meg, de kinyitotta az énekes hálószobáját is.

Ha tudni akarod, hogy néz ki halála után Aradszky szobája, a %RIPOST% napilap keddi számából megtudhatod!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.