Létrehozva: 2017.10.16.

Felfoghatatlan, elvesztette ikreit a gyönyörű magyar színésznő

A 12. hét utáni genetikai vizsgálaton derült ki, hogy nagy a baj.

Drámai titkot őriz a VIASAT3-on futó Feleségek luxuskivitelben egyik sztárja, Köllő Babett.

A 38 éves színésznő 3 éve teherbe esett, kiderült, hogy ikreket vár. Még egy filmszerepet is visszamondott a gyerekek kedvéért, majd később kiderült, hogy nagy a baj.

"A sors fintora, hogy nem sokkal előtte kaptam egy filmszere­pet, amit ezért visszamondtam. Aztán a tizenkettedik hét utáni genetikai vizsgálaton kiderült, hogy nagy a baj. Már ott tudni lehetett, hogy ez így nem lesz jó"

- emlékezett vissza a Blikknek Babett, aki ekkor már egy új, tágasabb családi autót keresett férjével.

"Nem volt jó az ikrek vérellátása, egymástól vették el, és én is rosszul voltam. Az orvos azt mondta, hogy tizenhét százalék esély van arra, hogy mind a hárman túléljük ezt a terhességet. Andrással tanakodtunk, és igen, az abortusz is szóba jött, de a természet végül maga rendezte ezt a tragédiát"

- sóhajtott Babett, akinek már van egy kislánya, a 7 éves Milla, és aki férje kérésére eddig hallgatott élete legszomorúbb időszakáról.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”