Létrehozva: 2017.09.04.

Emberségből jeles, Bochkor Gáborék így segítettek a bajbajutott hallgatón

Szívtelen csaló vert át egy fiatal vidéki férfit, aki ezért a rádiósokhoz fordult segítségért.

A férfi terhes feleségével és kislányával akart egy budapesti albérletbe beköltözni. A pórul járt apuka Bochkor Gáborékhoz  fordult, a Music Fm népes hallgatótábora pedig ismét segített.

Bochkorék a hétfő reggeli adásban azonnal hívták a családfőt, aki miután elmondta történetét, egy órán belül vagy félszáz ajánlatot kapott. Összegyűlt egy csomó pénz, ajánlottak fel bútorokat, gyermekruhát és lakhelyet is, olyannyira, hogy az Önindító reggeli adását követő délutánon, már új albérletbe is költözött a fiatal pár és a kislány.

Vácról érkezett a fővárosba - a múlt hét közepén - várandós feleségével és kislányával az a fiatalember, aki Budapesten kapott munkát, ezért az egész családot felköltöztette, hogy egy albérletben kezdjenek új életet.

A bútorokkal felpakolt családot, megérkezvén a lakáshoz, egy ember várta, aki főbérlőként mutatkozott be, s rögtön el is kérte az első havi díjat és annak kétszeresét, mint kauciót.

A gyanútlan fiatalember átadta a 240 ezer forintot, a „főbérlő”, akiről kiderült később, hogy a lakás albérlője volt, azonban lelépett.  A csúnyán átvert család helyzete, a kipakolt bútorokkal a lépcsőházban, teljesen kilátástalanná vált.

Bár a ház lakói segítettek, beengedték őket fürdeni, de az mégiscsak tarthatatlan, hogy lépcsőházban éjszakázzanak, a gyerekük onnan menjen iskolába.

Pedig az első napokban ez történt, míg a hétvégén az apuka, végső elkeseredésében, a Music Fm-hez írt egy kétségbeesett levelet és szerencsére sikerrel járt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi