Létrehozva: 2017.06.08.

Lajcsi: Hagyják békén a beteg feleségemet

A szerdán elnapolt büntetõtárgyalás után exkluzív interjút adott Galambos Lajos, aki számára az igazságon túl csak egyetlen dolog fontos, felesége nyugalma.

Galambos Lajos és a család ügyvédei is úgy gondolták, nem akadályozza majd az eljárást, ha a zenész felesége, aki másodrendű vádlott, betegségére hivatkozva nem jelenik meg a büntetőper első tárgyalásán. Tévedtek, hiszen ez is közrejátszott abban, hogy tegnap a bíró úgy döntött: elnapolja Lajcsi vesztegetési ügyének tárgyalását.  A zenész a %RIPOST% napilap csütörtöki számában mesél arról, miért is zaklatta fel annyira, hogy nem volt lehetősége sem neki, sem az ügyvédeknek, hogy bizonyítsa saját és persze felsége ártatlanságát.

"Abban reménykedtem, azt vártam a bíróságtól, hogy egyszerűen kiveszik Boglárkát az ügyből, hiszen már az előzetes letartóztatása is megalapozatlan volt.

Fontos leszögeznem, hogy a másodfokú bíróság 12, börtönben töltött nap után éppen ez alapján szüntette meg az előzetes letartóztatását, és nem a betegsége miatt

- fakadt ki a trombitaművész, aki a lapban hosszasan ecseteli, milyen félelmek gyötrik folyamatosan az ügy kirobbanása óta feleségével kapcsolatban.

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Érik a botrány? Teljesen ki kelt magából Vilmos herceg

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Látványos, rövid kisfilmen pillanthatunk bele a Fertő-Hansági nyári ludak életébe

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg