RETRO RÁDIÓ

Gyászolnak a magyar zenészek, elhunyt a legendás együttes egyik tagja

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2017. 05. 13. 12:00

A gyászhírt egyik zenésztársa tette közzé, aki igyekszik tartani a lelket kollégáiban.

Váratlanul elhunyt Hajdúk János, kiemelkedő tehetségű zenész, aki a 3+2 mulatós együttes egykori billentyűse, a lakodalmas rock műfajának egyik létrehozója volt.

A gyászhírt a megrendült újvidéki zenekar tette közzé. A legelső, és ma is aktív hazai mulatós banda vezére, Bugyi Zoltán igyekszik tartani a lelket gyászoló kollégáiban.

"Épp a minap beszéltünk a zenekar többi tagjával arról, hogy nem tudjuk, mi történik körülöttünk: rövid időn belül hirtelen már az ötödik ember ment el a zenekarból"

- sóhajtott a Borsnak Bugyi, aki eleinte csak hangmérnökként számított Hajdúkra.

"A munka kapcsán annyira összehaverkodtunk vele, hogy végül 1982-ben bevettük őt is az együttesbe. Aztán közben va­lahogy kezdett beindulni a szekér. A nyolcvanas évek elején nem volt ennyire népszerű a lakodalmas zene, mégis déltől délig zenéltünk, aztán mentünk haza. Mivel János az Újvidéki Rádió hangmérnökeként kereste a napi betevőt, amikor az első lemezünk megjelenése után a zenekarnak egyre több fellépése lett, már nem engedték el a munkahelyéről. Örökre a szívünkben él az emléke"

- tette hozzá könnyeivel küszködve.

Hajdúk János 69 évet élt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.