RETRO RÁDIÓ

Összeomlott a válása miatt Détár Enikő!

Összeomlott a válása miatt Détár Enikő!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 03. 10. 08:40

Rékasi Károly 2013-ban döntött úgy, hogy véget vet közel harmincéves kapcsolatuknak, és elhagyja a feleségét.

Détár Enikő élete egyik legnehezebb időszakaként emlékszik vissza a válására. A színésznő és Rékasi Károly kapcsolata 2013-ban romlott meg véglegesen, amikor Rékasi beleszeretett a nála jóval fiatalabb Pikali Gerdába.

A szerelem erősebbnek bizonyult a harmincéves szövetségnél, Détár Enikő pedig egyedül maradt, és bár hamar új párra talált, nem tudta feldolgozni a válását. Annak érdekében, hogy újra jól érezze magát, pszichológus segítségét kérte, amit nem szégyell: szerinte az embereknek ügyelniük kell a lelki épségükre is.

"Sokan titkolják, ha szakemberhez fordulnak a lelki problémák megoldásához, de nincs ebben semmi szégyellnivaló. A vakbélműtétemet sem bíznám rá akárkire, úgyhogy egészen természetes, hogy ha komoly lelki problémám van, akkor pszichológushoz fordulok, hiszen ő tulajdonképpen a lélek sebésze. 

A válást sem tudtam volna másként feldolgozni, szakember kellett, hogy rendbe hozza a lelkem.

- mondta el a Best magazinnak Détár Enikő.

A színésznőnek azért is szüksége volt a szakemberre, hogy új párjára ne vetítse ki a régi kapcsolatában szerzett sérüléseket. Ezt eleinte akaratlanul is megtette, és néha még manapság is kicsúszik egy-egy megjegyzés a száján.

"A sebeket, amiket a házasságomban kaptam, én is kivetítettem az új kapcsolatomra." 

A vélt és valós sérelmeimet is rázúdítottam Péterre.

"Ahhoz, hogy ezt felismerjem, nekem pszichológus segítsége is kellett. Hogy a volt párommal ki tudjak alakítani egy normális, beszélgetős viszonyt, az újat pedig ne ostorozzam azok miatt a sérülések miatt, amiket magammal hoztam, de amikről ő nem tehet."

Enikő ma már szinte teljesen túllépett a múltbéli fájdalmakon, gyermekeinek pedig azt szeretné megtanítani, hogy a legnagyobb csalódás után is van remény a boldogságra.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.