Létrehozva: 2016.11.11.

Összeomlott az orvosi diagnózis hallatán a TV2 sztárja

A Sztárban sztár döntõse csak egy megfázás miatt kereste fel háziorvosát, majd kiderült, sokkal nagyobb a baj.

A Sztárban sztár döntőjére készülő Nagy Adri három év hallgatás után törte meg a csendet és vallott őszintén arról a szörnyű pillanatról, amikor megtudta, hogy súlyos beteg.

A dögös énekesnő csak egy megfázás miatt ment orvoshoz, több vizsgálaton is átesett. Elsápadt, amikor később felhívták a kórházból és közölték vele, hogy azonnal vissza kell mennie.

"Az orvos azzal fogadott, hogy a rákszűrés eredménye sajnos pozitív lett, a méhnyaknál elindult egy rosszindulatú sejtburjánzás. Sokkot kaptam, amikor elmondta, mi a bajom. Végigfutott az agyamon: úristen, ez rák! És előtört belőlem a halálfélelem. Azt sem fogtam fel rögtön, hogy ez még csak kezdeti stádium, megelőzhető a nagyobb baj"

- kezdte Adri a Best magazinnak adott interjújában.

A TV2 sztárja először gyógyszeres kezelést kapott, de ez nem volt elég. Immunrendszere nem tudta legyőzni a kórt. Mivel nem csökkent a burjánzó sejtek száma, a műtét elkerülhetetlenné vált.

"Persze, hogy azonnal az futott át a fejemen, mi lesz, ha soha nem lehetek édesanya? Szerencsére végül nálam nem kellett olyan nagy darabot eltávolítani, az orvos megnyugtatott, hogy lehet még gyerekem, de a méhnyakrák-megelőző műtét után három évig nem javasolja, hogy babát vállaljak."

A kritikus három év épp most telt le, ezért Adri ma már nyíltan mer beszélni élete legnehezebb időszakáról. Félévente jár kontrollra, és minden nőnek azt javasolja, hogy rendszeresen vegyen részt szűrővizsgálatokon.

origo.hu

Magyarország Szépe: ki a legszebb lány a mezőnyben? Szavazzon!

ripost.hu

A mai modern, sikkes nő frombrét visel, mutatjuk, hogy mi az

metropol.hu

Jó híreket kapott Marco Rossi és a magyar válogatott, így meglehet a továbbjutás

mandiner.hu

A VIP-szektorból gúnyolódott a magyar válogatotton Sebestyén Balázs (FOTÓ)

life.hu

Heidi Klum bikinifelső nélkül évezte a napsütést Szardínián - FOTÓ

vg.hu

Orbán Viktor elárulta, mire készül a Mercedes Kecskeméten: „nekem megmutatták, de fegyveres őrök és titoktartás mellett”

ripost.hu

Mégsem a bíró a hibás! Egy mosdókagylóban dőlt el a magyarok sorsa az Eb-n

lakaskultura.hu

Fókuszban az utolsó simítások: így lesz igazán barátságos az otthonunk

ripost.hu

Botrányosan viselkedett Magyar Péter, péntek hajnalban biztonsági őrök kidobták egy belvárosi szórakozóhelyről

ripost.hu

Zseni vagy, ha meg tudod oldani, sokakon kifog ez a teszt

ripost.hu

Beleszálltak a magyar válogatottba, keményen leszólták Marco Rossi csapatát

ripost.hu

Szemtanúk állítják: Magyar Péter megütött egy embert és erőszakkal ellopott egy telefont

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Váratlan fordulat: Ezért nem tud elköltözni a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

A Viszkis vallomása: "Az első rablás után összehánytam magam"

LELKIZŐ

„Csak menekültem" - Krausz Gábor megszólalt a háborúról, ő is a béke pártján áll

LELKIZŐ

Se veled, se nélküled: Durva, ami ezekkel a magyar sztárpárokkal történik

LELKIZŐ

Hajdú Péter: Péntek este végleg lezárul a Jimmy-akta!

LELKIZŐ

Családja tudatta a szomorú hírt: elhunyt a Hawaii Five-0 sztárja

LELKIZŐ

Gelencsér Timi gyászol: „Nem is tudom szavakban kifejezni, amit érzek”

LELKIZŐ

Igazi filmes ikont gyászolunk: meghalt Donald Sutherland