RETRO RÁDIÓ

Véget ért egy álom: így búcsúzott a TV2 sztárja

Véget ért egy álom: így búcsúzott a TV2 sztárja
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2016. 10. 16. 07:55

Noha szombat este bezárult egy ajtó a fiatal énekes elõtt, pontosan tudja: ez nem a vég, hanem inkább valami újnak a kezdete...

A Star Academy hetedik élő adásában Balog Brigi és Jecsmenik Arnold közül kellett választaniuk a zsűritagoknak, akik egybehangzóan azt a döntést hozták, Arnoldnak kell mennie a tehetségkutatóból. Bár a kamerák előtt úgy tűnt, rosszul érintette a kiesés, a fiatal tehetség elárulta, mégsem búslakodik.

„Nem vagyok csalódott. Nagyon örülök, hogy eddig is eljuthattam. Azért ez a legjobb tizenegy volt. Kiskorom óta ez volt az álmom, hogy részt vehessek egy tehetségkutatóban. Semmiben sem fog hátráltatni az, hogy most kiestem” – kezdte a %RIPOST%-nak a fiatal tehetség, aki pontosan tudja, miért kellett távoznia a műsorból.

„Az egész azon csúszott el, hogy nem érzem még otthon magam a színpadon. Most nem beképzeltségből, de a versenyzők közül sok mindenkinél jobb énekesnek tartom magam, csak nem a színpadon.

Kész produkciót kell nyújtani, amire én még nem vagyok képes.

Arnold teljesen tisztán lát. Legalábbis, ami a jövőjét illeti. Tudatosan szeretné felépíteni zenei karrierjét.

„Továbbra is szeretnék a zenével foglalkozni. Saját nótákat szeretnék szerezni, amikhez akár olyan emberek is segítséget tudnak majd nyújtani, akiket itt a műsorban megismertem.

Remélem, hogy olyan zenei életet élhetek majd, amilyet elterveztem.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.