RETRO RÁDIÓ

Nagymamája választott feleséget Havas Henriknek

Nagymamája választott feleséget Havas Henriknek
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 10. 20. 19:41

Az újságíró morózus ember benyomását kelti, de a családjában olyan, mint bármelyik más férfi.

Havas Henrik nagymamája döntötte el, hogy kit fog feleségül venni. Az asszony és az újságíró közötti szeretet legendás volt, Henrik mindenben kikérte a véleményét. A nagymama látta meg Székelyi Maryt is, aki később Havas Henrik felesége lett. Jól választott, hiszen a Tanár úr immáron negyvennégy éve boldog házasságban él.

A hosszú házasság titka szerinte az, hogy mindketten rendkívül kedvesek a másikkal, még ennyi idő után is.

Bármikor megmasszírozom a nyakát, kiviszem a szemetet, imádok babot fejteni, hagymát aprítani.

Havas Henrik egyszer kihallgatta a feleségét is bridzselés közben, mikor ő a barátnőivel beszélt. Az asszony akkor elmondta, nem a férje műveltsége fogta meg, hanem a sármja, a jó illata, és az, hogy az első perctől kezdve működött közöttük a kémia.

"Persze vannak kritikus pillanatok. Mostanában már nem keresztrejtvényt fejt vagy Honfoglalózik, hanem betűkirakóst játszik a telefonon és félóránként odahív, hogy segítsek. Lehet, hogy hülye fejet vágok közben, de mindig segítek neki."

Az újságíró a nagyszülő szerepét is élvezi, leginkább a legkisebb unokája, Peti áll közel hozzá, aki szerinte teljesen más, mint a három lányunokája.

"Zsófi unokám meg van győződve róla, hogy egy zseni.

Bizonyos értelemben örökölt tőlem intellektuális tulajdonságokat is, de azt szokta mondani, hogy leginkább az undorító természetemet örököltem a nagypapától.

Egy pokróc, aki már a tekintetével irányít engem."

Bár egészségügyileg jól van, Somló Tamás és Esterházy Péter halála megrogyasztotta őt, az elmúlást mostanában már nehezebben viseli.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.