Létrehozva: 2016.08.31.

Vége a szerelemnek! Szakított a TV2 sztárja

Bár a fiatalok kapcsolata komolynak tûnt, nyolc hónap után szakítottak, így a lányok kedvence újra szingli.

Egy ideje úgy tűnt, a Zámbó Jimmy méltó utódjaként is emlegetett Peter Srámek révbe ért Rita mellett, de az énekes most bejelentette, véget ért kapcsolatuk, és külön utakon folytatják. Srámek a Borsnak mesélt a szakításról.

"Elmúlt a szerelem. Mert az volt, szép nagy szerelem! Gyönyörű pillanataink voltak, és ha újra kezdhetném, akkor is ugyanígy csinálnám. Az utolsó hónapokban már azt éreztem, hogy nem kell erőltetni azt, ami nem megy.

Amikor két hétig nem találkoztunk, és azt éreztük, hogy nem hiányzunk egymásnak, akkor tudtam, hogy vége.

"Nem éltünk együtt, mert úgy éreztem, nem szerencsés rögtön összeköltözni. Pedig nagyon szerettem, de mindig éreztem, hogy valami hiányzik. Lehet, hogy még így is túl gyorsan haladtunk. Talán jobban meg kellett volna ismernünk egymást.

Van bennem szomorúság, de jobb így

- árulta el a TV2 Ezek megőrültek! című műsorában szereplő srác.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó