Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.23.

Dobrády Ákos után Iszak Eszter is kitálalt a szakításról!

A sztárpár négy év után döntött a különválás mellett, most végre kiderült az igazság.

Iszak Eszter is megtörte a csendet Dobrády Ákossal való szakításával kapcsolatosan. A VIVA műsorvezetője egyértelműen cáfolta a Bors mai cikkét, amely szerint a kapcsolatuk egy harmadik fél, történetesen a válogatott labdarúgó Szalai Ádám miatt futott volna zátonyra.

Eszter fájdalmas sorokban vallott arról, mennyire szerette egykori kedvesét, és bár a közösségi médiában ennek nem mutatta a jelét, nagyon megsínylette a szakítást.

"Ákossal nagyon szép 5 év van mögöttünk, aminek nagyon sokat köszönhetek, és amiből rengeteget tanultam. Nagyon szerettem Ákost, a mai napig szeretettel és tisztelettel gondolok rá, de a kapcsolatunk sajnos nem úgy alakult, ahogy azt mind a ketten szerettük volna."

A csinos műsorvezető ugyanakkor konkrétan nem cáfolta meg azt, hogy Szalai Ádámmal semmi nincs köztük. Mindössze arra kért mindenkit, hogy legyenek tekintettel rá ebben az egyértelműen nehéz időszakban.

Az elmúlt hetekben több hazai sztár vetett véget látszólag boldog kapcsolatának: Tóth Vera és párja külön utakon folytatják, Ganxsta Zolee is szakított a nála jóval fiatalabb szerelmével, de Hajdú Péter és Sarka Kata házassági válsága is jó ideje uralja a címlapokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”

LELKIZŐ

Eldőlt: Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének