RETRO RÁDIÓ

Megható: Így segítik kollégái Kulka János gyógyulását

Megható: Így segítik kollégái Kulka János gyógyulását
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2016. 04. 22. 11:45

A Katona József Színház társulatának tagjai egy táblára tûzik fel jókívánságaikat. Így küldenek erõt a kórházban drasztikusan lefogyott színésznek.

Sokkolta a magyar színházi világot, amikor Kulka János alig több mint egy hete kórházba került agyi infarktussal. Bár állapota szerencsére folyamatosan javul, sokáig beszélni sem tudott, csak a szemével jelezte: érti, amit mondanak neki.

A közösségi oldalakat azóta elárasztották az érte szorító bejegyzések, Ábel Anita, Vujity Tvrtko és Kozso is üzent a nagybeteg színésznek.

A Katona József Színház társulata pedig egy igazán megható gesztussal segíti Kulka gyógyulását. A Színes Ász információi szerint a művészek egy színházban kifüggesztett táblára tűzik jókívánságaikat, amik a rokonságon keresztül el is jutnak a lábadozó színészhez. A lap úgy tudja, testvére olvassa fel a szívhez szóló sorokat kórházban fekvő öccsének.

A színház szűkszavúan reagált a Színes Ász megkeresésére, de nem cáfolták a híresztelést:

"Nem tagadjuk, de a társulat belső ügyének tekintjük"

- közölte az intézmény sajtósa.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.