RETRO RÁDIÓ

Lajcsi: Gyomorforgató, amit a lányommal tettek!

Lajcsi: Gyomorforgató, amit a lányommal tettek!
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2016. 04. 18. 07:45

Mi másra lenne jó néhány hónap a rácsok mögött, mint egy újabb "celebes börtönkönyvre"? Lajcsi is beállt a sorba, megírta gyötrelmeit.

Galambos Lajos nem tétlenkedett szabadulása óta. Volt már koncertje is, nyilatkozatainak pedig se szeri, se száma. Mégis jutott ideje arra, hogy papírra vesse meghurcolásának és börtönhónapjainak mementóját. A Blikk hozzájutott néhány részlethez, melyből kiderül, hogyan rontottak rá a családra a zsaruk és hogyan túrták fel lánya fehérneműs fiókját a házkutatás során.

"Legalább harminc ember hatolt be. Két felnőtthöz és három gyerekhez! Azt hitték, hogy háborúba jönnek?

Biztos vagyok benne, hogy a félelemkeltés volt a célja ennek az egésznek. Ott álltam egy pólóban és egy gatyában és nem értettem semmit

- írja, az Elfújom az igazságot című könyvében Lajcsi, akit felháborít az eljárás, ahogyan azon a hajnalon átkutatták otthonát.

"Ezt nem úgy kell elképzelni, mint a filmekben látjuk, hogy lesöprik a polcokról a könyveket és mindent kiszórnak a földre a fiókokból. Ennyire nem látványos, de mindenképpen gyomorforgató.

Hogyan nevezzem azt, amikor a feleségem és a kislányom fehérneműs fiókjában kutatnak, s mindezt fotózzák, videózzák? A kislányom szekrényébe én nem nyúlok be. El lehet képzelni, mit éreztem, amikor megtudtam, hogy idegen férfiak megtették”

- írja könyvében Lajcsi, aki egyébként az „ostrom” után nemcsak a padlószőnyegeket cseréltette le azóta már eladósorba került házában, de állítása szerint, puszta kézzel szaggatta le a tapétát is a falakról, hogy megszabaduljanak a kínzó emlékektől.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.