RETRO RÁDIÓ

Önkéntes száműzetésbe vonult a másságát felvállaló magyar tévés

Önkéntes száműzetésbe vonult a másságát felvállaló magyar tévés
MMB.
Szerző
MMB.
Létrehozva2016. 03. 05. 17:10

Radics Péter korábban sokat foglalkoztatott riporter volt, ma már azonban rokkantnyugdíjából él. Nyilvános vallomása után ugyanis elvesztette minden munkáját.

Számos ismert ember jelentette már be másságát a nyilvánosság előtt, legutóbb A Dal versenyzője vallotta be, hogy a saját neméhez vonzódik. Sokak karrierjét egyáltalán nem befolyásolja az őszinte kitárulkozását, ám van, hogy mindent romba dönt egy ilyen beismerés. Radics Péter sztárhíradós esetében is így volt, hiszen 2001-es vallomása óta eltűnt a képernyőről - írta meg a Bors.

A TV2-nél robbant a dolog Felhívtak, hogy tudják, hogy meleg vagyok, csinálnának egy portréfilmet. Elvállaltam. Volt az adásnak olyan szakasza, amikor négymillió ember nézte. De a műsor készítői nem gondolták át a folytatást, azzal pedig végképp nem törődtek, hogy mi lesz velem. Kirúgtak a köztévétől, és szép lassan az összes munkámat elvesztettem

- nyilatkozta az egykori riporter, aki ennek ellenére nem bánja, hogy a Mások című havilapban bevallotta melegségét.

"Nem bánom, bár akkor arról volt szó, hogy más ismert embe­rek is csatlakoznak hozzám. Nem történt meg, magamra maradtam. Azt szoktam mondani, Magyarország a bölcsőm, de engem kiborítottak ebből a bölcsőből. Nincs dolgom Magyarországon, de munkám jócskán van. Operát írok" - mesélt jövőbeli terveiről az ex-híradós, akit egy régi tragédia ébresztett rá homoszexualitására.

Számomra sem volt sokáig egyértelmű. Huszonhárom éves koromig szűz voltam, aztán az egyetemen összejöttem a csoporttársammal, Eszterrel. Még a diploma előtt egy évvel megfogant a kisgyerekünk. Neve is volt, Rajminak hívtuk. Aztán a párom az én döntésem ellenére elvetette Rajmit.

"Mi lettünk volna a legboldogabb család, ha megszülethet. Utána még házasok voltunk, de itt valami megtört. Amikor kimentem Amerikába, a világ egyik legismertebb újságíró-iskolájába - ezzel a teherrel és a lassan tönkrement házasságommal -, két hét után szerelembe estem egy fiúval. Onnantól világos volt az utam. A fiúnak két hónap után bevallottam, hogy engem otthon még egy feleség vár. Aztán hazajöttem, és elváltam Esztertől" - ismerte el Péter, aki szülei halála óta egyedül él rokkantnyugdíjából egy tanyán.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.