
Kendõzetlenül vallott alkoholproblémáiról is a színész neje, aki szeretett volna pontot tenni a találgatások végére.
Nem egyszer olvashattunk arról az elmúlt hónapokban, hogy Damu Roland várandós neje a terhessége alatt is iszik. Eddig azonban hol a színész, hol nevük elhallgatását kérő mindentudók nyilatkoztak csak erről. Edina most összeszedte minden bátorságát, és elmondta az igazat.
A lényeg, hogy a kisbaba egészséges, ráadásul állandó ellenőrzés alatt tartják.
"A magánéletemről továbbra sem szeretnék beszélni, mivel nem vagyok közszereplő. Nagy öröm az életemben a kisbabám születése, a családom is nagyon várja már. A korom miatt, és mivel az első babám,
kezdettől veszélyeztetett terhesként kezel az orvos, a védőnő rendszeresen látogat, és felügyeli állapotomat.
A baba jól van, rengeteget rugdos már, egyfolytában joggingol. Pszichés problémáim a terhességgel egyidejűleg visszatértek, amire állandó kezelést és segítséget kapok. Időszakosan jelentkező alkoholproblémámat - amire egyáltalán nem vagyok büszke - vállalással kezelem" - mondja Edina, és megerősíti azt, amit korábban már lehetett olvasni, hogy egyáltalán nem alkoholista, mindössze arról van szó, hogy egy-egy nehezebb helyzetben az italhoz fordul.
![]()
A kismama ottjártunkkor sem állt egyáltalán alkoholos befolyásoltság alatt, pedig nem beszéltük meg vele előre a találkozót. A jelenlegi időszak azonban nyilvánvalóan nem segít a helyzeten. Hiszen Damu már hetek óta nem jár haza, így nehéz helyzetből akár minden estére juthat, ha egy 7 hónapos kismama párja nélkül, egyedül kénytelen boldogulni. Arról már nem beszélve, milyen bizonytalanságot szülhet egy egyébként is labilis nő életében, ha nem tudhatja, egyedül vagy családban nevelheti fel majd gyermekét.







