RETRO RÁDIÓ

Cipő előre megérezte, hogy milyen vég vár rá

Cipő előre megérezte, hogy milyen vég vár rá
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 03. 11. 15:13

A legendás énekes egyik ismerõse a Facebookon idézte fel az utolsó találkozásukat, ami egyben magható és megrázó is.

Három évvel ezelőtt, 2013. március 11-én hunyt el a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb énekes-dalszövegírója, Cipő, azaz Bódi László. A Republic zenekar frontembere akkor már három hete kómában feküdt, halála mégis az egész országot megrázta.

Nem véletlen, hiszen olyan hatalmas és felejthetetlen slágereket köszönhetünk neki, mint a 67-es út, vagy a Repül a bálna. Halálának harmadik évfordulója előtt egyik régi barátja emlékezett meg róla egy írással, amelyet Cipő testvérének Facebook-oldalán közölt.

A kicsit zavaros sorok újból rávilágítanak az énekes különcségére, ráadásul apró, eddig soha nem hallott kis titkok is kiderülnek Bódi Lászlóról.

Aztán beütöttem a 67-es kódot, és beléptem a kapun.

"Amíg felgyalogoltam éppen arra gondoltam, hogyan tud a súlyos szívbeteg Laci ide feljönni... Akarat és erő kellett hozzá, neki volt" - írja a barát. Természetesen a budai, Szoboszlai utcai kis lakásról beszél, melyet mindenki csak Cipő legénylakásaként ismert. Ez volt a hely, ahol egyedül tudott alkotni, itt születtek a nagy slágerek.

 

Cipő egyébként interjúiban sokat hangoztatta, hogy nem szeret élni. Ellenben az élet apró örömeit imádta.

"Nagyon szeretem nézegetni a házakat, érdekel, hogy néznek ki, érdekel a belsőépítészet és érdekelnek a bútorok" - nyilatkozta egyszer. De dalszövegeiből is ez derül ki.

A barát felidézte azt a pillanatot is, amikor utoljára találkoztak.

"Mielőtt eljöttem, mondtam neki, hogy a 23-ai koncertre menjünk együtt! Máskor kapásból rávágta, hogy előtte pár nappal keressük egymást... De most mást mondott. 'Kristóf annyira messze van az még...' Ezt ma is hallom a fülemben."

Aznap este megkérdeztem, fél-e a haláltól? Azt mondta: Ki az a hülye, aki nem fél?

"De ő attól sokkal jobban félt, hogy hetekig, hónapokig kell ágyban feküdnie, és csövek lógnak ki belőle. Megérezte a sorsát alaposan" - írja a barát, aki ekkor látta utoljára Cipőt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.