Létrehozva: 2016.02.04.

Kulka Jánost felszabadította másságának vállalása

A legendás színész D. Tóth Kriszta autós interjújában beszélt arról, hogy miként látja saját magát a társadalomban.

Miközben D. Tóth Kriszta a sminkmentes kihívása végéhez közeledett, leforgatta az Elviszlek magammal című rendhagyó beszélgetős műsora évadnyitó részét. Amiben nem más, mint mindenki kedvenc egykori mentőorvosa, Kulka János volt a vendég.

A legendás színész beszélt a karrierjéről, a politikáról és saját magáról is. Miközben pedig a jelenlegi társadalomról és a világról elmélkedett, megfogalmazódott benne, hogy vajon egy történelmi kihívás-e Magyarország első hivatalosan meleg színészének lenni. Amire nem tudott választ adni, de azt megfogalmazta, hogy neki mit jelent az, hogy vállalja magát.

Felszabadító, képzeld el! Ad valami nyugalmat… Igen, kifejezetten.

Kulka azt is elmondta, hogy tartott a megaláztatásoktól, és hogy elfordulnak tőle az emberek, amikor felfedte a másságát. De szerencséjére semmilyen atrocitás nem érte, amit szerinte a Szomszédoknak köszönhet.

"Lett egy ilyen, hogy: 'Kulkát azt szeretjük. Persze csinálja! Oké, meleg, kommunista, de nem baj, csinálja, mert olyan aranyos volt a Szomszédokban!' Szerintem ez nagyon nagy szerencse."

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja