5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Megtért, teológiára jár Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese

K.L.
Szerző
K.L.
Létrehozva2015. 11. 24. 14:00

Elõször nyilatkozott legmélyebb lelki titkairól a népszerû elõadó. Miért lett a baptista gyülekezet tagja, hogyan dolgozta fel édesanyja halálát.

Mint sokan mások, én is mindig kerestem valamit az életemben, nem kaptam választ a kérdéseimre, és folyamatosan zsákutcába kerültem – mondta el a Borsnak a frontember, akiről kevesen tudják, hogy teológiát tanul. Családi tragédia hozta közelebb Istenhez, és a hit segített neki megbocsátani saját bűnét. Mező Misi a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet előtt, vasárnap délután beszélt arról, miként került szorosabb kapcsolatba az Úrral.

" Egy tragédia változtatta meg az életemet. Édesanyám meghalt, és ahogy el­ment, máig fájó, mély sebet ha­gyott bennem, bár az Úr most már erőt ad, hogy megbocsássak magamnak"

– mondta a gyülekezetnek, és szavait  alleluja nyugtázta.

Felidézte: édesanyja úgy hunyt el, hogy nem búcsúzhatott el tőle, amit nem tudott megbocsátani magának. Amikor anyukája nagybeteg volt, a zenész hazautazott Gyulára, de a szülői ház helyett zenekari próbára sietett, majd visszament Pestre. Egy színházi előadás után kapta a hírt: anyukája elment. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.