
Biceg, cipóra dagadt lábbal küzd, elsírta magát Rékasi. A baj oka, hogy...
Sokak szerint abból lett a baj, hogy túl hamar és túlságosan görcsösen akart visszatérni. Pedig az 50 közelében már nem csak az akaráson múlnak a dolgok...
Öt hónapos kényszerpihenő után péntek este ismét színpadra állt a József Attila Színház Alku című előadásában Rékasi Károly. A közönség lélegzet-visszafojtva figyelte drámai alakítását - adta hírül a Bors.
A makacsságáról és öntörvényűségéről közismert színész a kétórás előadást bicegve ugyan, de csak azért is végigcsinálta. Sokak szerint éppen ez az önfejű makacsság az oka a bicegésnek.
Rékasi ugyanis erőltette a visszatérést, minél előbb dolgozni akart, hogy családját eltartsa, aztán a végén újra mankózás lett a dologból. Nem vette ugyanis figyelembe, hogy már nem 20 éves, vagyis a csontja már nem úgy forr össze, mint egy kamasznak...
Ami a lábamat illeti, a combomat a csípőcsonttal nem izmok, hanem fémek kötik össze, ami jócskán korlátoz a mozgásban. Az előadást két próba is megelőzte, úgyhogy cipóra dagadt a lábam – árulta el Rékasi, akinek a fájdalmak ellenére nem lebegett más a szeme előtt, csak hogy újra játszhat, és miután ez beteljesült, bizony a Barátok közt macsójánál is eltört a mécses.
"Káprázatos érzés volt, amikor a végén kinéztem a nézőkre, és láttam a telt házat, éreztem a drukkoló tapsot. Bizony kicsordult a könnyem, és nem szégyellem!"
– mondta Rékasi.






