RETRO RÁDIÓ

Pokollá vált Lajcsi gyerekeinek élete

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 10. 01. 13:42

Kártyavárként dõlt össze az elõzetesbe került Galambos Lajos élete, aki ezzel nemcsak a saját, de három gyermeke jövõjét is veszélybe sodorta. A luxusban és burokban felnõtt gyerekek azóta iskolába sem járnak, mivel már az elsõ nap sírásig alázták õket apjuk miatt.

Egyik napról a másikra vált pokollá Galambos Lajos gyerekeinek élete, akik igazi luxuskörülmények között, és áttörhetetlen szeretetburokban éltek. Egészen addig a reggelig, amikor imádott apjukat és anyjukat a rendőrök őrizetbe nem vették, és megbilincselve hurcolták el saját otthonukból.

Mint ahogy arról a %RIPOST% is beszámolt, a népszerű trombitást lopással és vesztegetéssel vádolják, és 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. A nyomozók gyanúja szerint Lajcsi 3,5-30 millió forint kárt okozott, mert ingatlanaiban nem fizetett az elhasznált áramért, gázért és vízért. Sőt, a hírek szerint a háromból két gyanúsított száz-százezer forinttal vesztegette meg az ellenőröket.

A helyzetet csak súlyosbítja, hogy Galambos beteg felesége is a gyanúsítottak között van, így a pár három gyereke teljesen magára maradt. Lajcsi egyik szomszédja szerint a három gyerek sikítva zokogott, amikor szüleiket kirángatták ágyukból a rendőrök.

"A rendőrök a saját buszukra másztak fel, annak tetejéről ugráltak át a magas kőkerítésen, és rohantak be az épületbe. Amikor Lajcsiékat bilincsben hozták ki a kapun, lehetett hallani, hogy a gyerekek bent sikítva sírnak, a bébiszitter próbálta őket csitítani. Azóta csöndes itt minden. A gyerekeket már az első nap kikezdték az iskolában, ezért haza is jöttek

- festette le az akciófilmbe illő jelenetet a Story-nak a mulatós zene királyának szomszédja.

Nagy kérdés, hogy a jövőben milyen sors vár az előzetesben lévő zenész gyermekeire, az azonban biztos, hogy életük már sosem lesz olyan álomszerű, mint egykor volt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.