Létrehozva: 2015.09.10.

Tizenegy babát veszített el Sütő Enikő

Az egykori modell nem saját maga döntött úgy, hogy nem akar anya lenni. Minden nõ rémálmát élte át, hiszen az összes várandóssága tragédiával ért véget.

Gondolhatnánk azt, hogy pörgős, elfoglalt élete miatt nem vállalt sosem gyereket az egykori modell. De valójában egy babáért mindent feladott volna. Sütő Enikő a Story Magazinnak mesélt élete legfájdalmasabb időszakáról.

Én nagyon szerettem volna szülni, nagyon tudtam volna szeretni őket, még az is benne volt, hogy esetleg egy elhízott, kövér anyuka leszek, és azt sem bántam volna. De valamiért nem adta meg a gyereket nekem a sors.

Hiába próbálkozott kitartóan, az élet nem adta meg neki, amire a legjobban vágyott. Hiába esett teherbe többször is, mindannyiszor elvetélt.

Tizenegyszer voltam várandós, és tizenegyszer veszítettem el a gyerekeimet a második-harmadik hónapban. Mindegyiknél azt hittem, hogy belehalok.

De nem sajnáltatta magát, talpra állt, és végül elgondolkozott az örökbefogadás lehetőségén is. Ekkor találkozott egy terhes, tizenöt éves lánnyal, aki nem tudta volna felnevelni a gyerekét. Ezért a modell úgy döntött, hogy magához veszi a picit. Hivatalosan már el is intézték az örökbefogadást. De végül ez sem jött össze.

"Ráeszméltem, hogy mi lesz akkor, ha pár év múlva ez a lány jelentkezik a "gyerekünknél", hogy ő az édesanyja. Azt hiszem, nem tudtam volna ezt a helyzetet kezelni" - mondta el Enikő, aki már elfogadta, hogy sosem lesz édesanya.

Ennek ellenére nincs egyedül, hiszen három sikertelen házassága után most újra rátalált a szerelem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”