
Így halt meg Cipő! Végre kiderültek a részletek...
Felesége és barátnõje egymást váltották mellette az utolsó napokban. Regénybe illõ, különös helyzet volt...
A legeslegutolsó pillanatokban húga, Marica és barátnője, Brigitta fogta Cipő kezét a halálos ágyán akkor hajnalban, amikor az énekes örökre eltávozott. Az utolsó hetekben a barátnő a feleséggel felváltva járt be hozzá. Néha még a kórterem ajtajában is találkoztak.
Csak most, két év múltán derülnek ki a különös részletek.
Brigitta és Cipő már sok éve szerette egymást. A szőke nő sűrűn járt Republic-koncertekre, mert úgy érezte, Cipő dalai gyógyították ki egy súlyos betegségből. Aztán személyesen is találkoztak, és szerelembe estek. Az énekes felesége ekkor már más oldalán kereste a boldogságot, és el is költözött az ikerlányokkal a szigetcsépi családi otthonból.
Brigitta is házasságban élt, családanya volt két gyermekkel, de akkor már megromlott a kapcsolata a férjével. Ám sem ő, sem Cipő nem vált el a házastársától, papíron mindketten máshoz tartoztak. – Cipő imádta a két lányát, miattuk sosem vált volna el a feleségétől. Tavaly karácsonykor is együtt, négyesben utaztak Amszterdamba.
Valószínűleg mindegyik felet megviselte ez a szerelmi négyszög, de Cipő felesége és barátnője megoldotta a helyzetet, és összefogott a szeretett férfiért.
A tragikus estén, amikor leállt az énekes szíve, az énekes Brigitta lakásán volt.
Õ élesztette újra, ő ment be vele a kórházba, ezért az orvosok először azt hitték, ő a felesége. Később Cipő neje is megérkezett, és végül a két nő felváltva ápolta a kómában fekvő énekest.
– Hol jobb volt a viszonyuk, hol rosszabb, de az mindenképpen igaz, hogy Cipő érdekében maximálisan együttműködtek. Brigi egész napokat töltött a kórházban, de Zsuzsa, a feleség is naponta bejárt. Azon a hajnalon azonban, amikor Cipő meghalt, barátnője és testvére, Marica volt vele. Két oldalról fogták a kezét, amikor örökre eltávozott ebből a világból.






