
Alekosz megnémult, sokkos állapotban van édesanyja halála miatt
Váratlanul, alig néhány hét alatt ragadta el a halál Vája asszonyt, a nagyszájú görög mamáját. Fia azóta nem találja a helyét.
A Blikk úgy tudja, hogy Alekosz mamáját alig néhány hónapja, ebben az évben támadta meg a gyilkos és sajnos gyorsan elhatalmasodó kór. A betegségét méltósággal viselte, és utolsó erejével is harcolt ellenne. Az állapota és az óriási fájdalmai ellenére a környezetében továbbra is a kedves Vája asszony volt, aki, ha ismerősökkel találkozott az utcán, mindig mosolygott, és mindenkihez volt egy-egy kedves szava.
Nagy a fájdalom!
Az alig 57 évet élt asszony az utóbbi időben kórházban volt, rettentően lefogyott, a szervezete, egészen pontosan a szíve pedig már nem bírta el a megterheléseket. Vasárnap reggel örökre elment az életünkből – nyilatkozta a Blikknek megtörten Alekosz édesapja, Tibor. – Sajnos Vája jó ideje beteg volt már, ennek ellenére egy ilyen tragédiára nem lehet felkészülni. Akkor sem, ha az ember tisztában van vele, hogy sajnos a sok szenvedés után egyszer eljön a vég. A fájdalom elviselhetetlen.
Anyás gyerek volt
Fia, Alekosz, akinek különben be nem áll a szája,
napok óta sokkos állapotban van, még családtagjaival sem beszél, nagyon összetört. Mindig is anyás gyerek volt, tulajdonképpen most lett vége a gyerekkorának. Értesülésünk szerint napok óta bezárkózott a szobájába, enni is alig akar, egyetlen szót sem lehet kihúzni belőle. Nem tudja feldolgozni a veszteséget.
A családfő a két fiával, Alekosszal, illetve Tiborral maradt asszony nélkül a hatalmas érdi házban.
– A fiúk most nagyon elkeseredettek, de szerencsére összetartó család vagyunk, megpróbáljuk segíteni egymást ebben a nagy bajban is – mondta szomorúan a gyászoló férj, aki elárulta azt is, hogy a temetés időpontját egyelőre nem tudják. Először követik a hivatalos utat, elintézik a papírokat, és utána tudják csak megmondani, hogy mikor kísérik utolsó útjára Váját.






