RETRO RÁDIÓ

Soha nem fog meggyógyulni a sztárénekesnő

Soha nem fog meggyógyulni a sztárénekesnő
Németh Krisztina
Szerző
Németh Krisztina
Létrehozva2015. 07. 10. 16:40

A legendás Roxette frontasszonya ugyan legyõzte a rákot, de még mindig komoly nyomai vannak az agyában talált tumornak.

Miközben a kilencvenes években Marie Fredriksson mindenkit lenyűgözött energikus lényével és fantasztikus hangjával, ma alig emlékeztet egykori önmagára. Az 57 éves énekesnőnél még 2002-ben állapítottak meg agydaganatot, ami ellen sikerrel vívta meg a harcát, de sajnos a betegség nem múlt el nyomtalanul.

Per Gessle, a Roxette másik tagja azt mondta róla nemrégiben, hogy teljesen más ember, mint régen volt. Az, hogy lelkileg milyen kemény folyamatokon megy keresztül Marie, a nagyvilág számára titok, hiszen a fellépésein mindig mosolyog, és bár kicsit gyengébb a hangja is, teljes erőbedobással, lelkesen megy fel a színpadra.

Gessle azt is elmondta, hogy társa azért ül a koncertek alatt, mert nagyon rossz az egyensúlyérzéke, és fél attól, hogy elesik. A lábát vagy nem érzi egyáltalán, vagy csak pont annyira, hogy öt percig is képes biztonságosan állni. Azt sajnos ki lehet jelenteni, hogy jelentősen javulni aligha fog a jövőben, de dicséretes, hogy nem bújt el a közönsége elől.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.