RETRO RÁDIÓ

Féltékenyek a szépsége miatt Kapócs Zsókára

Féltékenyek a szépsége miatt Kapócs Zsókára
B.M.
Szerző
B.M.
Létrehozva2015. 07. 20. 17:33

A legtöbb nõ éppen olyan bomba alakra vágyik, mint amilyen Kapócs Zsókáé. A színésznõ azonban sokat szenvedett a bájai miatt.

Kapócs Zsóka szerint annak, aki különleges szépséggel van megáldva, nem fenékig tejfel az élete. Eddig amennyi előnyt kovácsolt belőle élete során, legalább annyi hátrány érte dekoratív külseje miatt. A színésznő elárulta, hogyan volt képes túltenni magát a megvető tekinteteken.

„A megnyerő megjelenés bizony nemcsak pozitív visszajelzésekkel jár. Több nőismerősömön is éreztem már féltékenységet, sok akadályt gördítettek emiatt elém.

Sokan képtelenek voltak túltenni magukat azon, hogy a szépség tehetséggel is párosul.

Akkor éreztem először felszabadultnak magam az életemben, amikor felvételiztem Gór Nagy Mária színitanodájába. Örökké hálás leszek Marinak, hiszen ő volt az első nő, aki nem a vetélytársat látta bennem – árulta el Zsóka, aki mára teljesen kivonult a reflektorfényből.

„Úgy érzem, megleltem a helyemet, megtaláltam azt a biztonságot, amire mindig is vágytam” – szögezte le Kapócs Zsóka, aki annak ellenére, hogy hónapokkal ezelőtt kiderült: a közeljövőben Amerikába költözik, egyelőre itthon élvezi az életet. Úgy tudni, a színésznő tanulni megy majd az Államokba, ám indulásának pontos dátumáról még nem tájékoztatta a nyilvánosságot. Mindenesetre aktív Facebook-életet él, tartja a kapcsolatot a rajongóival, és rengeteget sportol. Az élményeiről való beszámolókat rendszerint fel is tölti a világhálóra. Így bizonyára utazásáról is tudni fogunk...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.