A rendőrség megtalálta a telefont, amit Magyar Péter a Dunába dobott

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.05.

Szereted a gíroszt? Jobb, ha nem tudod, mik lehetnek a pitatésztában!

Talán még emlékeznek néhányan, hogy pár éve mekkora botrány volt abból, amikor állítólag emberi testnedveket találtak a keleti pályaudvar környéki büfék gíroszönteteiben. Most legalább annyira áll a bál, de ezúttal a pitatészták miatt.

A NÉBIH már elkezdte a gíroszt árusító büfék fokozott ellenőrzését, és jaj annak, aki nem tudja igazolni, hogy honnan szerezte be a pitáját.

A szigorított vizsgálatot azután rendelték el, hogy lebukott egy fővárosi péküzem, ahol vendéglátóipari felhasználásra sütöttek pitákat.

Ez még nem lenne baj, de olyan elképesztő mocsok volt az üzemben, hogy még az ellenőröket is a hányinger kerülgette. Persze ők nem fogalmaztak ilyen drasztikusan:

A NÉBIH közlemény szerint:

a pékségben a falakat, a padozatot, a nyílászárókat és a berendezési tárgyakat vastagon, és nagy felületen ellepte a penész.

Az épület takarítatlan volt, a padlót eldobott cigarettacsikkek és egérürülék borította. Az ellenőrök döglött és élő egereket egyaránt találtak a helyiségekben.

Hogy mindezekből mennyi került a pitákba, azt csak azok tudhatják, akik készítették őket. Persze nem fogják elárulni.

Az üzemben kizárólag vendéglátó-ipari felhasználásra alkalmas készre sütött pitatésztát gyártottak, amit a tulajdonos nyilatkozata szerint vendéglátóhelyeknek értékesítettek. Erről azonban semmilyen nyilvántartást sem vezettek.

Ezért elrendelték a gíroszt árusító helyek fokozott ellenőrzését, hogy nyomon tudják követni a tésztakorongok útját és kivonják azokat a forgalomból!

 

origo.hu

Almamelleit mutogatja privát képein az új Magyarország Szépe - szexi fotók

ripost.hu

Testvérek? "Kulcsár Edina klón" lett Magyarország Szépe

borsonline.hu

Rossz hírek jöttek a magyar határról, nagy a baj

hirtv.hu

Tisztogatást rendelt el Zelenszkij az Ukrán Állambiztonsági Hivatalban a gyilkossági kísérletek után

ripost.hu

Vészjósló jelek: Ennek a 3 csillagjegynek romba dönti életét az idei nyár

mandiner.hu

Nézzen kamionon vonagló Donáth Annát! (VIDEÓ)

ripost.hu

A házi kedvenceink tudják, mikor halnak meg - szívszorító gesztussal búcsúznak tőlünk

mindmegette.hu

Elég egy pillantás a görögdinnyére, és máris tudod, melyik az édes!

ripost.hu

„Lehet, hamarosan kisbabád lesz” – Vajna Tímea szívszorító üzenetet küldött Gelencsér Timinek

ripost.hu

Kínos lebukás: Óriási kamu Kulcsár Edina és G.w.M rongyrázása

ripost.hu

Weisz Fannit eljegyezték és babát vár: „A hír igaz! Mindkettő!”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-