10 elképesztően drága és fölösleges játék gyerekeknek
Nem is értjük, miért hitték azt a gyártók, hogy ezekre a játékokra szükség van a piacon. Fõleg ilyen horrorisztikus árakon.
Sajnos a gyerekeknek szánt játékok évről-évre drágábbak, mert a cégek és az üzletek tudják, hogy a szülők úgyis kigazdálkodják valahogy a csemetéik által vágyott babák, autók, építőkockák árát. Néhány terméknek azonban egyáltalán nincs létjogosultsága, pláne nem annyi pénzért, amennyiért kínálják őket. A %RIPOST% bemutatja a legdrágább és teljesen fölösleges játékokat, amiket valaha kitaláltak.
Játékporszívó
Ugyanúgy néz ki, mint az igazi, és közel húszezer forintba kerül. Ennyi pénzért már valódi porszívót vásárolhatsz, ami legalább jó valamire, nemcsak berreg. Vagy ne vegyél semmit, inkább az igazi porszívót add oda a gyereknek, ha annyira tologatni akar valamit a szőnyegen. Így legalább hasznod is van belőle, csillogó lesz a lakás!
![]()
Pedálos roadster
A pedálos autó remek szórakozás, amit már generációk óta élveznek a gyerekek. De ez az amerikai roadstereket idéző darab mégis elég fölösleges pénzkidobás, hiszen majd 70 ezret kell hagynod érte a boltban. Pedig semmivel sem tud többet, mint harmad-ennyibe kerülő társai. A gyerkőc beleül, és pedállal hajtja.
![]()
Játszó sátor
Hasonló árkategóriában van, mint a fönti járgány, de arcátlanul magas ára még indokolatlanabb. Hiszen az otthoni takarókból és székekből ugyanilyen búvóhelyet varázsolhatsz - ingyen!
![]()
Játék mosó- és szárítógép
A korábban említett porszívóhoz hasonlóan egyedül hangot tud kiadni, és árcédulája szerint 70 ezret kóstál. Ennyiért már igazi mosógépet tudsz venni.
![]()
Luxus minikonyha
Ez a gyerekeknek szánt konyha 100 ezerért lehet a tiéd. Pedig azon kívül, hogy a mosogatótálca rozsdamentes acélból készült, valójában semmit nem tud. Az olcsó játékkonyhák viszont legalább hangot adnak vagy világítanak.
![]()
Lábbal hajtós Mercedes
Ha a fenti pedálos roadstert nem találná elég menőnek a fiad, választhatod ezt a dögös Mercedes dzsip utánzatot is. Amiben 130 ezerért még villanymotor sincs, hogy a gyerek tényleg vezethesse az udvaron. Lábhajtányos ez is. ![]()
Old Style babakocsi
Nem, ez nem egy olyan babakocsi, amivel a szerelmetek gyümölcsét tologathatod. Ezt játékbabáknak találták ki, egy röpke 190 ezerért, mert minőségi alapanyagokból készült.
![]()
Szőrre bevont műló
300 ezer forintért olyan játéklovat vehetsz csemetédnek, amire rá is ülhet. És ennyi. Vagyis ez a játékeszköz kevesebbet tud, mint egy hintaló, amit már 10-20 ezer között is megkaphatsz.
![]()
T-Rex ágytámla
A legtöbb kisfiú imádja a dinoszauruszokat, és valószínűleg nagyon örülnének egy T-Rexet formáló ágytámlának. De, hogy mi kerül ebben több mint 400 ezerbe, az kérdés. Ugyanis sem grafikailag, sem a kivitelezés szempontjából nem igazán erős alkotás.
![]()
Mexikói minijátszóház
Ha a gyerek a dél-amerikai építészet nagy rajongója, akkor biztosan erre a házikóra vágyik, hogy játszhasson benne. A kép ne tévesszen meg senkit, ez nem egy normálméretű házikó, de ehhez képest több mint 13 millió magyar forint az alapára. Igény szerint vizesblokkal felszerelve kérhető, de akár az áramot és fűtést is be lehet vezetni, ha a gyerek szeretné.
![]()